Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Kultea














Délutáni tea
A tea kultúrtörténete - Vác, Margaréta Kávéház
2003-10-28 - 2003-11-10


"A természet alkotója bölcsen bánik a növények jó és rossz tulajdonságaival, hogy mértékkel használják őket az emberek." /Charlevoix, Histoire du Japan. 1754/

A teának sok barátja volt, de ellensége is. Dicsérői az élet meghosszabbítójának, az egészség megőrzőjének tartották. Megállapították, hogy kiváló szer a fejfájás ellen, hasznos a gyulladásokra, serkentő hatással van az idegekre. Szellemi munkát végzők számára nélkülözhetetlen.
/Ma már tudjuk, hogy egy csésze erős teában annyi koffein van - régen teinnek hívták - mint egy fejfájás elleni tablettában /0,05 gr/. Nem így az ellenzők. őket a magyar Almási Balogh Pál /gróf Széchenyi István háziorvosa/ állította csatasorba a teáról, kávéról és csokoládéról 1831-ben megjelent könyvében. Szerinte a tea ártalmas az idegekre, szorongást és görcsöket idéz elő. Amíg bőven van jó magyar bor, e külföldi italra nincs szükség. /A gróf aligha értett egyet a doktorral. Szívesen teázott hölgytársaságban, gyakori vendége volt a cukrászdáknak./
Magyarországon a tea első írásos említése Palocsay György huszárszázados tollából származik. 1704 táján tért haza a spanyol örökösödési háborúból és elámult a sok újdonság láttán, melyet barátai szórakoztatására rímes sorokba foglalt. Az “urak asztalának új itala" helyett ő is a magyar bort ajánlotta. A nép a teát “szénavíznek" csúfolta. Fogyasztását urizálásnak, idegen szokások majmolásának tartotta.
A tea Hollandiából Németországon keresztül érkezett bécsi közvetítéssel, s vele a “té, thé, thea" szóhasználat. A mai “tea" forma 1838-ban tűnt fel, de csak a 20. század elején vált általánossá. A 19. század közepén, a nyelvújítási mozgalom idején a teára született egy tiszavirág életű magyar kifejezés: “szűrlé".
A 18. században a tea luxuscikknek számított, az arisztokrácia tudta megfizetni. A 19. század közepére terjedt el a polgári szalonokban. Népszerűsítői az asszonyok voltak. Átvették az ötórai tea szokását. Divatoztak a szép terítékek. A vendégek megbecsülését jelentette, ha ezüsttel terítettek. Akiknek nem tellett meisseni, bécsi vagy herendi porcelánra, az a cseh porcelángyárak mutatós, olcsó edényeivel vigasztalódott. A tea a századvégre elfogadott reggeli ital, és a társasági összejövetelek állandó kínálata. A 20. században belesimult a hétköznapokba.
Az első időben az orosz teának is nevezett karavánteát kedvelték leginkább. Kapható volt a nagyobb fűszerüzletekben és a szaporodó szakboltokban. A Dietrich és Gottschlig cég például hármat is nyitott Pesten: a Tealevélhez, Peking, és Moszkva városához címezve. A Szuezi csatorna megnyitása /1869/ után megnőtt Trieszt kikötőjének jelentősége. A 19. század utolsó éveitől pedig Fiume vált a fűszer-és gyarmatáru-kereskedelem központjaként a teakereskedelem új forrásává.
Az első világháború után tért hódított az erősebb zamatú indiai tea. Forgalmazásában a bécsi Julius Meinl cég járt az élen. Első magyarországi kávé-tea üzletét 1900-ban nyitotta meg Budapesten. A Meinl boltok népszerűségének titka a szakszerűség, az udvarias kiszolgálás és a megfelelő propaganda volt.
A II. világháború elzárta a teát Európa elől. Az 1939-ben forgalomba hozott un. magyar tea hazai növények keveréke volt. A sokat reklámozott Planta teára /mesterségesen ízesített, aromásított szederlevél/ még sokan emlékeznek.
Ma a teázás világméretű kellemes szokás. A tea nemcsak egy ital, de hangulat is…




Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1036 Budapest, 
Korona tér 1.
(volt Dugovics Titusz tér)
Tel.:375-62-49
Fax.:269-54-28
e-mail: mkvm@iif.hu

Megközelíthető a 206-os és a 86-os busszal (Kiscelli u.), az 1-es villamossal és az 5-ös hévvel (Szentlélek tér)




Fenntartó intézmény: