Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Kultea














Csont nélkül
Elek Lenke csonttányér kiállítása kortárs reflexiókkal kiegészítve
2016-06-21 - 2016-08-07


időszaki kiállítás

Kortárs reflexiók: Hitka Viktória, Lublóy Zoltán

A római és középkori főúri udvarokban a csontokat az asztal alá dobálták, a kutyák pedig rögtön elropogtatták azokat, miközben a jóllakott gazdák a tóga, vagy az asztalterítő szélébe törölték a szájukat. A nagy csarnokokban való közös étkezést idővel felváltotta az intimebb környezetben, családi körben való falatozás; a tányérokat, fedeles tálakat és mártásos csészéket pedig további változatos formájú és funkciójú darabok egészítették ki az ebéd-, illetve vacsoraszerviz részeként. Az ónkupát és a súlyos kerámiatálat felváltotta az üvegpohár, a kínai import eredményeképpen a filigrán porcelán, az abrosz mellett megjelent a damasztszalvéta, a csont számára pedig külön félhold vagy kifli alakú tányérka szolgált.

A csonttányér tehát nem csontból készül, hanem csontnak: porcelánból, üvegből, fémből, kerámiából, fajanszból gyártják elvétve ma is. Amikor hal volt ebédre vagy vacsorára, akkor a szálkát szintén külön tálkára helyezték, amelyre többnyire ponty vagy nagy bajuszú harcsa – olykor kagyló vagy csiga - figyelmeztetett.

A csonttányér ma kuriózum, néhány lelkes gyűjtő vadászik rá bolhapiacokon vagy az interneten. A márkás, antik darabok természetesen értékesebbek, de a gyűjtők számára az értéket mégsem csupán a gyár vagy a márka határozza meg, hanem egy cikornyás felirat, egy lüszteres részlet vagy szokatlan motívum. Példéul egy 1914-es darabon huszár feszít. A csonttányérokról szinte semmilyen forrás nem áll rendelkezésünkre, így eldönthetetlen, hogy a tányérka vajon egy alkalmi étkészlet becses darabja volt-e vagy csak dísztárgynak szánta a porcelánfestő. A legtöbb, Kérem a csontokat! magyar vagy német nyelvű feliratos tányéron kutya vagy cica ül türelmesen, várva megszolgált táplálékát.

A csonttányér alkalmazásának szokása nem maradt meg a hajdani monarchia területén belül. Angliában, a viktoriánus időkben volt szokás a tányér bal oldalára csonttányért helyezni, és az sem volt ritka, hogy a menyasszonyok csonttányér-készletet kaptak nászajándékul. Egyes drága étkészletek áthajóztak a kis félhold alakú tányérkákkal az Újvilágba is. A moszkvai porcelánmúzeumból sem hiányozhatott a csonttányér: az asztal egy cári húsvéti ebédre fényűzően megterítve, a terítékek mellé pedig itt is csontnak való alkalmatosságot helyeztek. A gyűjtemény tulajdonosa néhány éve Portugáliában egy szálloda séfjétől kapott ajándékba egy kékesfehér, letisztult, a hotel logójával díszített darabot. A kedves gesztus talán tudattalanul elevenített fel egy korábbi hagyományt, több országban szokás volt ugyanis, hogy a megbecsült törzsvendég az étterem emblémájával ellátott csonttányért kapott ajándékba.

A híres porcelán és fajansz manufaktúrákban ma is gyártanak csonttányérokat, ám használni már díszebédeken sem szokták őket. Megmaradnak hát egy régi kor letűnt emlékének, mint a morzsaseprű, a gyufatartó vagy a mustáros tálka…

Grafika: CSIGE Márta

Külön köszönet: CSIGE Márta, KISS Imre, SALY Noémi, KISS Hajnalka, SZALIPSZKI Judit

Támogatók: Rosenthal, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, Magyar Vendéglátók Ipartestülete, Turizmus Kft., Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Emberi Erőforrások Minisztériuma




Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
1036 Budapest, 
Korona tér 1.
(volt Dugovics Titusz tér)
Tel.:375-62-49
Fax.:269-54-28
e-mail: mkvm@iif.hu

Megközelíthető a 206-os és a 86-os busszal (Kiscelli u.), az 1-es villamossal és az 5-ös hévvel (Szentlélek tér)




Fenntartó intézmény: