A Ferenciek Bazárja 1877-ben épült fel. A kezdetektől üzemelt itt vendéglő, amelyet 1925-től a híres Spolarich család bérelt, akik neves művészekkel alakíttatták át a belső teret historizáló stílusban. 1935-től működött Kárpátia néven. Az étterem berendezése és díszítményei 1973 óta műemléki védelem alatt állnak.
A Ferenciek Bazárja Kéler Napóleon és Frey Lajos tervei alapján épült 1876-77-ben. Az épületben kezdetektől üzemelt egy vendéglő is, amely eleinte a Holzwarth vendéglő nevet viselte, majd Csalányi Károly, később Neusziedler Géza (aki ezt megelőzően a híres Szikszay vendéglő főpincére volt), 1925-től pedig már a neves pesti vendéglátós Spolarich család bérelte.
A vendéglő a kezdeti időktől fogva a társasági élet kedvelt színtere volt. A sajtóban 1881-ben külön megemlékeztek arról, hogy „a fiumei és a budapesti tűzoltók” itt „zárták ismerkedési estélyüket”, mely „mulatságok benyúltak a késő éjszakába, s még két órakor is lehetett egy-egy »Evviva Fiume — Evviva Budapest« kiáltást hallani, amely elenyészett aztán az éj csöndjében.” Csalányi idején pedig az alábbiakkal került be a hírekbe a vendéglő: „Robbanás okozott rémületet tegnap este a Ferenciek bazárjában. Csalányi Károly vendéglős, Kiesz Henrik nevű pincemestere egy borszeszes hordót akart kiégetni, midőn egyszerre, valószínűleg vigyázatlanságból a hordó felrobbant és Kiesz súlyosan megsebesülve összerogyott. A bazárban nagy volt a rémület. A lakók, nem tudva hogy mi történt, ijedten futottak össze. A Csalányi (Holzwarth)-féle vendéglőből a vendégek kiszaladtak és az utcáról is sok kiváncsi gyűlt össze a bazár udvarán, míg végre megjelent a rendőrség és a sebesültet bevitték a Rókus-kórházba.” Már Csalányi vezetése alatt kitűnő söröket is fogyaszthatott a vendéglő látogatóközönsége, ugyanis a vendéglős megszerezte a müncheni Augustiner „kizárólagos elárusitási jogát”, mely Neusziedler Géza idején is érvényben maradt.
Az első világháborút megelőző években, egy érdekes hír jelent meg a Budapesti Hirlap-ban arról, hogy Neusziedler vendéglő italkészletét egy rejtélyes fosztogató „dézsmálta”: „A pince lakó. A tolvajmesterség elemi iskoláját, a vidéken végezte Lados István, s miután nyolcszor elitélték, Budapestre jött, mert belátta, hogy felsőbb kiképzés nélkül nem boldogul ezen a pályán. A ferencrendi szerzetesekhez szegődött el szolgának, onnét azonban csakhamar elcsapták, mert rájöttek, hogy sok mindenféle holmi tűnt el enyves kezén. Lados István leszállt a Ferenciek Bazárának pincéjébe, s annak egyik sötét zugában kényelmes lakást rendezett be magának. Ágyat rögtönzött szalmából, deszkákból asztalt tákolt öszsze, sőt még állványokról is gondoskodott, amelyeken ruháit és egyéb ingóságait tartotta. Hosszú időn keresztül lakott ebben a pincében anélkül, hogy valaki észrevette volna. A múlt év szeptember havában az ugyanabban a házban lakó Neusidler Géza vendéglős pincemestere észrevette, hogy valaki lopkodja a bort. Keresni, kutatni kezdték a tolvajt, de nem tudták megtalálni. Lados István folytatta régi mesterségét és sorra nyitogatta a lakók pincéit, különösen pedig a vendéglős pincéjét, ahonnan nap nap után elvitt néhány üveg bort. A vendéglői személyzet megunva a rejtélyes tolvaj garázdálkodását, valóságos hajtóvadászatot rendezett kézrekerítésére. Lados István üldözői elöl egy szűk alagúton akart menekülni. Ezt az alagutat a Ferenciek Bazárának pincéjéből a szomszédos ház pincéjébe fúrta. Az üldözök azonban az alaguton keresztül is követték s a Király-bazár épületében végre elfogták. A pincében berendezett szállásán rengeteg mennyiségű üres boros üveget és 148 darab tolvajkulcsot találtak. A budapesti büntetőtörvényszék a tolvajt ma vonta felelősségre lopás bűntettéért. A bíróság Váry Albert dr. királyi ügyész vádbeszéde után a javíthatatlan tolvajt négy évi fegyházra ítélte.”
Az étterem belső terét az 1920-as évek második felében a Spolarich család alakíttatta át neves művészek (mint például Pándy Lajos festőművész, Palka József ólomüveg-készítő) közreműködésével historizáló stílusban, a berendezés pedig a híres bútorgyáros, Lingel Károly üzemében készült.
Ebben az időszakban is számos érdekes esemény színtere volt a vendéglátóhely. Egy esetben arról tudosítottak, hogy „Szombaton délután 5 óra tájban a Ferenciek tere 7. számú házban, a Spolarich-étterem üvegtetővédő rácsát javította Lengyel Márton 23 éves bádogossegéd. Munka közben a fiatal munkás a rosszul szigetelt áramvezetékhez ért s attól olyan ütést kapott, hogy megszédült és az üvegtetőre zuhant. Az üvegtető néhány ablaka betörött s az üvegcserepek az étterem konyhájába hullottak, ahol megsebesítették az éppen ott dolgozó Vörös Ilona 21 éves háztartási alkalmazott fejét. A segítségül hívott mentők mindkettőjüket elsősegélyben részesítették és sebeik bekötözése után mindkettőt a helyszínen hagyták.”
A korabeli tudósítások alapján az étterem személyzete gyakran vett részt sporteseményeken is. Az 1930 áprilisában a Fradi pályán megrendezett, szomszédos rivális Centrál Kávéház elleni futballmeccsükön a „játék nagy részében támadó Spolarich megérdemelten győz lelkes ellenfelével szemben”. Nem sokkal később a Gellért Szálló dolgozóinak csapata felett arattak nagyarányú győzelmet.
A több fővárosi vendéglátóhely tulajdonosaiként számontartott Spolarich-okat a rendelkezésre álló adatok alapján nagyon nehezen érintette az 1929-es nagy gazdasági világválság és annak negatív következményei. Üzemelt egy Spolarich-nagykávéház a Nagykörúton, illetve egy éttermük a Margitszigeten. A gazdasági krízis kirobbanásának az évében Berlinben is nyitottak egy magyar éttermet, sőt egyes sajtóhírek szerint még Japánban is próbálkoztak, de sikertelenül. 1933-ra a család rendkívüli mértékben eladósodott, a legnagyobb tartozásaik a ferences rend irányában voltak, akiktől a Ferenciek Bazárjában nemcsak az éttermet, hanem lakást is béreltek. Végül a hitelezőik is kihátráltak a Spolarich-ok mögül, a tetemes adósságaik miatt éttermeiket a nevezett év folyamán elárverezték. Az árverésről a sajtó ekképp számolt be: „Elárverezték a Spolarich-éttermet. Ismeretes, hogy a Ferencrendiek házában levő Spolarich-vendéglő berendezésére árverést kértek 50.000 pengő házbértartozás miatt. A bíróság november 2-ikára tűzte ki az árverést. A megjelölt időpontban, délután 5 órakor nagy tömeg árverési üzér gyűlt össze a Ferenciek-terén és a ház udvarában. Mindenáron be akartak menni a lezárt vendéglő helyiségbe, úgyhogy a kiküldött két rendőr nem tudta a rendet fenntartani. Ezért segítséget kértek és egy szakasz rendőr érkezett a közeli őrszobából, akik gumibottal és kardlappal oszlatták szét a tömeget. Az árverés során elsőnek 35 bádogasztal került sorra. Ezeket 400 pengőért a Ferences-rend vette meg. Ugyancsak a rend vett meg 4 darab márványasztalt 66 pengőért. Ezután az árverési hiénák állandó heves szócsatái közben más berendezési tárgyak kerültek dobra. Az értékes holmik legnagyobb részét két ismert árverési üzér, Eckstein és Rosenfeld nevű ember vásárolta össze. Négy történelmi tárgyú, darabonkint 1000 pengőre értékelt kép 41 42 46 és 56 pengőért, 35 darab plüssel bevont támlásszék, amelyeknek darabja 50 pengő, összesen 40 pengőért, 3 csillár 21 pengőért, egy nagy tálaló szekrény 20 pengőért került a hiénák kezére. Az árverés éjszaka két óráig folyt, folytatását ma este kilenc órára tűzték ki. ”
A mai Ferenciek terén lévő vendéglátóhely 1935 szeptemberétől Kárpátia néven működött tovább Károlyi László és Taussik Ferenc vezetésével, akik korábban a Klotild-palotában üzemelő neves Belvárosi Kávéház és Vigadó téri híres Hangli Kioszk főpincérei voltak. Az 1930-as években az étterem továbbra is a fővárosi közönség népszerű találkozóhelyének számított. Rendszeresen gyűltek itt össze egykori gimnáziumi osztályközösségek, első világháborús veterán bajtársak, politikai pártok és irredenta szövetségek és mozgalmak tagjai, de tartotta itt gyűléseit többek között a Magyar Vadászok Országos Szövetsége, a Tűzoltó Szövetség, a Wesselényi Vívó Club, a Hungária Yacht Club és a Magyar Aero Szövetség is. A Királyi Magyar Automobil Club, a Királyi Magyar Jacht Club és a Magyar Automobilkereskedők Országos Egyesületének 1922 óta működő hivatalos lapja, az Auto 1938-ban megjelent lapszámaiban egyenesen az „Úrvezetők vacsorázó helye”-ként hirdették.
A második világháború idején az étterem tulajdonosait a hatóságok árdrágítás vádjával vonták felelősségre: „A Kárpátia-étterem tulajdonosainak árdrágítási ügye. Októberben detektívek razziát tartottak a vendéglőkben és megállapították, hogy több vendéglő abban a hitben, hogy az árkormánybiztos az árak felemelését már engedélyezte, drágább árakon hirdették étlapjukon az ételeket. Eljárás indult így a Kárpátia-étterem tulajdonosai, Károlyi László és Taussig Ferenc ellen is, mert vendéglőjük étlapján a köretek árát 6 fillérrel, a vajasburgonyát 10 fillérrel, a tortát 10 fillérrel, az emmenthali sajtot 6 fillérrel, a vesevelőt és székelygulyást 20 fillérrel drágábban árusították. A törvényszék fejenként hat hónapi börtönre ítélte a két vendéglőst. Most került a tábla elé az ügy, amely helybenhagyta a börtönbüntetést és ezenfelül a vádlottakat fejenként 400 pengő pénzbüntetésre is elítélte. Megállapította a tábla, hogy a vendéglői árakat 1939 augusztus 26-án rögzítették, ezeket tehát nem lehetett emelni még akkor sem, ha a nyersanyagok lényegesen megdrágultak. Az áremelést a kormánybiztos csak november 22-én engedélyezte, tehát a korábban végrehajtott áremelések üzletszerű árdrágító visszaélésnek minősülnek.”
A háború pusztításai érintették a Kárpátiát is. Erről a következő 1945 szeptemberében készült interjúból értesülünk: „Károlyi László, «Kárpátia» étterem tulajdonosa, a Szállodás- és Vendéglősipartestület [Budapesti Szállodás- és Vendéglős Ipartestület] elnöke beszél.
— Luxusszállóink egyáltalában nincsenek, — mondja. — Fájdalom, ezeket kivétel nélkül elpusztította a háború. Ami bennünket, vendéglősöket illet, a mi helyzetünk nem mondható rózsásnak. A beszerzési árak horribilisek, az eladási árat viszont nem kalkulálhatjuk magasabbra, ha egyáltalán akarunk vendéget is látni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy nincsenek jólmenő üzletek, nagyforgalmú kávéházak, amelyeknek tulajdonosai megtalálják számításukat, azonban mi, belvárosi kávésok és vendéglősök a legsúlyosabb helyzetben vagyunk. Higgye el, ez a hely ma a szó szoros értelmében a falu vége. Budától el vagyunk vágva, a Belváros kihalt, komoly vendéglátásra berendezett üzemeket a közönség itt nem keres fel. Amellett burjánzanak az espressók. Itt mindjárt mellettünk például nyolc nyílt meg! Amint láthatja, mi jót adunk és nem is túl drágán, az a közönség, aki bejön a Belvárosba, mégis inkább a méregdrága espressókat látogatja. — Nálunk hétkor záróra van, ilyenkor már alig járnak az utcán, pedig a körutakon ebben az időben még nagy a forgalom. A körútig, szakmai nyelven szólva, minden üzlet szalad, itt mindegyik haldoklik. 70 tagú személyzet közül ma csak 14-et tudunk foglalkoztatni, ez is mutatja, hogy állunk. Egyébként a berendezés nagy része elpusztult.”
A háborút követő években a Kárpátia azon éttermek közé tartozott, amelyek részt vettek a szegényélelmezésben is. Ekkoriban a tulajdonosok közül már csak Károlyit említik.
A Kárpátiát 1949-ben államosították, 1957-től pedig a HungarHotels szállodalánc része lett. Az étterem teljes berendezése és díszítményei 1973 óta védettség alatt állnak. 1979-ben felújították. A rendszerváltást követően, a privatizáció során 1997 októberében a nemzetközileg is elismert, korábban a Forum szállodát megnyitó és nagy sikerrel vezető, majd több évet külföldön dolgozó dr. Niklai Ákos vette meg, aki 2020-ig üzemeltette az éttermet.
Az étterem berendezése és díszítményei 1973 óta műemléki védelem alatt állnak.
