Védett Üzleteink Program: helyszínek

Múzeum Kávéház

1088 Budapest, Múzeum körút 12.

A Szkalnitzky Antal által tervezett épület földszintjén 1876-ban nyitott kávéházat Schodl Ádám. A népszerűvé vált intézmény 1885 óta viseli a Múzeum Kávéház nevet.  A 19. század végén  készített Zsolnay-kerámiák, Lotz Károly falfestménye, Ficher Emil gyárában készült csempék műemléki védettség alatt állnak.

A kávéház sarki épületét, a Fechtig-házat 1875-ben báró Fechtig Károly és felesége építtette. Schodl Ádám, a Hungária Szálloda korábbi főpincére 1876 júniusában nyitotta meg kávéházát a Szkalnitzky Antal által tervezett épület földszintjén, Schodl kávéháza néven. Az előírásoknak megfelelően több billiárd asztalt és más játékokat is beszereztek a vendégek szórakoztatására. Kezdetben hideg és meleg italokat, fagylaltot és jegeskávét is lehetett  vásárolni.

Az 1880-as évek tulajdonosváltását követően a Nemzeti Múzeum közelsége miatt a máig viselt Múzeum Kávéház nevet kapta. 

Az L-alakú, három teremre osztott kávéház az épület sarkán lévő bejáratból volt megközelíthető. A kávéház szerencsés fekvése miatt – hiszen közel volt a Nemzeti Múzeum és a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, amely épület akkor a természettudományoknak adott otthont – az értelmiségi réteg és az ifjúság gyakran látogatta, hamar kialakultak asztaltársaságok. 

Belső berendezése az egyik legkorábbi, eredeti helyén fennmaradt kávéházi berendezés Budapesten. A falak burkolata, a Zsolnay kerámia csempék, és a Fischer kerámiagyár népies motívumrendszert alkalmazó falicsempéje, illetve  Lotz Károly freskója is épen maradt, műemléki védelem alatt áll.

Ezeket is ajánljuk! / Further Recommendations

Close
Close
Close