A budapesti Első Pesti Hazai Takarékpénztár (Ybl-palota, 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 12.) épületében, feltehetően 1924-től működött a Tusa trafik, melynek védett berendezése és portálja fenyőfából készült. Kétszárnyas üveges bejárati ajtajának belsején kis kirakatszekrény található, kívül vaskeretes tokban, háromrészes, csuklós védőajtó zárja a bejáratot. Az udvarról nyíló helyiség falai mentén U alakzatban faszerkezetes állványzat borítja, polcokkal, fiókokkal, díszes raktárajtóval. A bejárattal szemben az U alakzat két szára közé illesztve egy üvegezett pult áll, melynek elülső oldalát aranyfestésű rátétek díszítik.
Az üzlet az évtizedek során folyamatosan működött, 1960-ban egy újsághirdetésben keresnek a trafikhoz üzlettársat. Az üzlet berendezése az 1960-as években már védett volt. Bár a trafik berendzését eredeti helyén kellett volna megőrizni, 1995-ben az Ybl-palota életveszélyessé nyilvánítása miatt a MKVM munkatársai a trafik berendezését elbontották és a múzeum raktárába helyezték. Az épület felújítását követően az addig múzeumi raktárban őrzött berendezést 2002-ben restaurálták és visszakerült eredeti helyére.
A trafikokhoz szorosan kötődő termékek, a dohánygyártmányok eladására vonatkozó szabályokat (Desz.) a m. kir. pénzügyminisztérium 1905-ben adta ki. A Desz. 28. §-a alapján a dohánygyártmányok eladására vonatkozó szabályok (pl. „a szivarokat alkalmas légmérsékletű, száraz helyen kell elhelyezni”) betartását a pénzügyőrség ellenőrizte. E rendelkezés szerint a „rakhely belső falait, amennyiben ez szükséges” ki kellett deszkázni kellett. A Dohányjövedéki Szabályok 89. § alapján a dohányárus eladási helyet címtáblával kellett ellátni, az üzletek pedig 7:00 és 21:00 között, vasár- és ünnepnapokon pedig 9:00 és 12:00 között kellett nyitva tartani. Ezt pontosította a Desz. 15. §-a, mely városokban 20:00 óráig, máshol 19:00 óráig kötelezte nyitvatartásra őket. A Desz 15. § (2) bekezdése határozta meg felekezeti felosztásban a zárvatartás lehetőségét, pl. húsvét, pünkösd, továbbá karácsony első napja, a „Jamkipur” (Jom kippur) napja, továbbá az izraelita árusoknak engedélyezte az eltérést a személyes árusítás fő szabályától szombati napokon.
A trafikok belsejére ugyancsak szigorú előírások vonatkoztak. „A téli fűtési időszakban a kályhára bevizezett rongyot kellett tenni, amely biztosította az üzletben a magas páratartalmat, így a dohány nem száradt ki. A polcokra úgy kellett kihelyezni az árut, hogy nem érinthette a falat – kivéve, ha a polc mögötti teljes felület faburkolattal volt ellátva. Így akadályozták meg, hogy a hátulra került csomagok átvegyék a fal nedvességét és esetleg bedohosodjanak, megpenészedjenek.
A pulton felbontva álltak az ötven vagy száz darabot tartalmazó nagy cigarettás kartondobozok, szivaros faládácskák, amelyekből szálanként is lehetett vásárolni.” (Hornyák Balázs: Dohánykereskedelmünk kétszáz éve. In. Az MKVM évkönyve 2022. 83.)
Az első világháborút követően mintegy támogatásként kapták meg a társadalom elesettjei a trafikok működtetését. Trafikengedélyt kaptak a hadirokkantak, hadiözvegyek, vagy a egyszerű külvárosi családok családfői.
A trafikokban nemcsak dohányárut lehetett árusítani, ugyanakkor a Desz. szabályai egyértelművé tették, hogy mást csak a dohányáru védelmének biztosításával lehetséges. A II. világháborút követően az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár termékeit a budapesti trafikok is árusították.
