2019. február 8. | S. Nagy Anikó, Spekál József
A Nagy Háborúban az orosz fronton, Volhínia mocsaras vidékén járványszerűen terjedt az addig ismeretlen „lövészárok-láz”. Váratlanul hidegrázás, fejfájás, végtagfájdalmak, esetenként kiütések kínozták a katonákat. „Ötödnapos láz” – nak is hívták, mert egy-két napos magas láz után javult az állapot, de öt nap múlva rendszerint visszatért.
A tiszteket sem kerülte el ez a betegség. Egy szúnyog vékonyságúra lefogyott magyar százados, a kórházi kezelés után, négy hetes betegszabadságra érkezett a mundérba öltözött Magas-Tátra tiszti utókezelő intézetébe, Tátralomnicra. A fronttól távol eső klimatikus gyógyhely legelőkelőbb szállodájában kialakított szanatórium élete a boldog békeidők hangulatát idézte. Augusztus 18-án, a király születésnapján nagy ünnepélyt rendeztek: tábori mise, díszebéd, este hangverseny a budapesti opera neves művészeinek fellépésével. A műsort mulatozás követte pirkadatig. A társaságot a művészeknél is jobban szórakoztatta egy csinos, finom modorú, több nyelven beszélő kadét. Betegségéből már felgyógyult, de az üdülő parancsnoka visszatartotta a lányai körül szívesen sündörgő hőst, akinek minden mozdulata kedves, lenyűgöző, lovagias volt, és az arany vitézségi éremmel dekorált uniformis pompásan állt rajta. Harctéri élményeivel lenyűgözte a társaságot.
A tisztek felkérésére külön gondoskodott a művészekről. Reggel a pincér soha nem látott összegű számlával jelentkezett. A kadétnak hűlt helyét találták. Bottal üthették a nyomát, már árkon-bokron túl volt: az első hajnali vonattal elutazott. Kiderült, hogy a „kadét úr” egy rendkívül ügyes szélhámos borbélylegény volt, aki utolsó búcsúfelléptével alaposan „megborotválta” a hiszékeny tiszteket.
