2022. február 15. | Kiss Emília
1897. február 15-én este 8 órakor ünnepélyes keretek közt nyitotta meg Márkus József polgármester a Központi Vásárcsarnokot a Vámház körúton, s ezzel egyidejűleg a fiókhálózatba illeszkedő kisebbeket a Rákóczi téren, az István téren, a Hunyadi téren, és a Széchenyi (ma: Hold) utcában. Az ünnepségen az avatóbeszédet Bánffy Dezső miniszterelnök tartotta. A csarnokok kapuit a lakosság számára február 16-án nyitották meg.
A 19. század második felétől Budapest is felzárkózott más európai országok fővárosaihoz, lakosságának létszáma meghaladta a félmilliót. Ennek a rohamosan fejlődő népességnek az élelmiszerellátását a városszerte működő piacok biztosították. Az 1860-70-es években már rendszeres téma volt a főváros tanácsülésein a köztisztasági és közegészségügyi szempontoknak egyáltalán nem megfelelő piacok megszüntetése.
„A Központi Csarnok megnyitásakor szüntették meg a Petőfi téri, a Ferenc József rakparti, az Eskü téri, a Városház téri, a Duna utcai, a Kéményseprő utcai, a Hal téri, a Molnár utcai, a Rózsa téri, a Sebestyén téri, a Fővám téri, a Sóház utcai, a Bakáts téri és a Ferenc téri piacot. A Rákóczi téri csarnok közelében a Rákóczi téri, a Mária Terézia téri, a Teleki téri, a Mátyás téri és az Újvásár téri-, az István téri (ma: Klauzál tér – KE) csarnok mellett az Almássy téri, illetve a Sebastian-ház és a Szegedi Kávéház előtti térség piacát, a Hunyadi téri csarnok megnyitásakor a Nagymező utcai, a Gyertyánffy-ház előtti piacot számolták fel. A Hold utcai csarnokkal a Deák Ferenc téri, a Bomba téri (ma: Batthyány tér – KE) csarnokkal a Fazekas téri, a Corvin téri, a Döbrentei téri csarnokkal a Templom téri, a Fehér sas téri, a Szarvas téri, az Apród és a Görög utcai piacok megszüntetését tervezték.” (Nagy-Szelényi 1997. 57. o.)
A régóta működő hagyományos piacok felszámolása azonban változásokat hozott a társadalmi közélet egyes formáiban is. Kétségtelen, hogy a piacokkal együtt eltűnni látszott egy szubkulturális és többnemzetiségű kommunikációs közeg is.
„Mindazon tereken, amelyeken most olyan testvéries egyetértésben bűzöl a csirke, lúd, kacsa, pulyka, hagyma, romlott gyümölcs, s tojás meg az a sok szép hal, ha mind e tér zölden és tisztán fog virulni, ugyan hol fogják gazdaasszonyaink hallani a szakácsnők pletykáit?” ( Idézi Bruckner 2012. 128. o. – Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei. Válogatás a napló töredékekből, 1842-1887. Budapest, 1984., 123. o.)
A megoldást az angol és francia mintára szervezett, modern vasszerkezetes épületekben elhelyezett, a higiéniai és praktikus szempontoknak mindenben megfelelő épületek létesítése jelentette. (A Covent Garden 1828-31 között épült fel Londonban, a párizsi Halles Centrales 1859-ben.)
Lechner Lajos (1833-1897) középítési igazgató és Czigler Győző (1850-1905) műegyetemi tanár részletes tanulmányt készített 1890-ben, ennek alapján a főváros közgyűlése 1891. május 13-án döntött a vásárcsarnokok létesítéséről. Felépítésükre nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdettek meg. Három fődíjas terv közül végül Pecz Samu (1854-1922) műegyetemi tanár kapott megbízást a kivitelezésre. Az építkezés 1894. június 25-én kezdődött el.
A részfeladatok elvégzésében a korszak legkitűnőbb iparosüzemei vettek részt: a Schlik vasöntöde, a Zsolnay porcelángyár, a Drasche téglagyár, Svadló Ferenc, Jungfer Gyula épületlakatos üzemei, Röck István gépgyára, stb. A vásárcsarnokok megnyitását a Milleniumi Ünnepségre tervezték, de a központi épületben bekövetkezett tűzeset és a kerületi csarnokok építési munkáinak késése miatt ez meghiúsult.
Végül 1897. február 15-én este 8 órakor Márkus József polgármester ünnepélyesen megnyitotta a Központi Vásárcsarnokot a Vámház körúton, s ezzel egyidejűleg a fiókhálózatba illeszkedő kisebbeket a Rákóczi téren, az István téren, a Hunyadi téren, és a Hold utcában. Az ünnepségen az avatóbeszédet Bánffy Dezső miniszterelnök tartotta. Az intézményt később több neves személyiség is felkereste, így például 1897. május 25-én Ferenc József császár is.
Később a pesti belváros lakosságának ellátására a városháza egyik udvarának a befedésével létesítettek még egy vásárcsarnokot, ez volt a „belvárosi fedett vásár”, amely 1899. augusztus 1-jén nyitott meg. Néhány év múlva pedig a budai polgárok részére 1902. április 13-án megnyitották a VI. számú Bomba téri vásárcsarnokot (ma: Batthyány tér). A Döbrentei térre tervezett csarnok megépítése nem valósult meg.
A csarnokok mellett városszerte megmaradt néhány szabadtéri-, ún. „nyílt piacz” is:
A fővárosi tömegközlekedésben is változásokat hozott az új létesítmény: módosították egyes villamosok útvonalait és a hajnali szerelvényekhez áruszállító kocsit is csatoltak.
A kerületi vásárcsarnokok épületeinek külső képe különböző és mégis egységes: a nyerstégla homlokzatok és esetlegesen a kerámiadíszes tetőzetek mögött vasszerkezetes belső tér húzódik. A mai Hold utcai-, a Klauzál téri és a Hunyadi téri piac épületének érdekessége még az is, hogy nem szabadon álló épületekről van szó, hanem beékelődnek a zárt utcasoros beépítésű szomszédos épületek közé, emeleti szintjeikre már eredetileg is bérlakásokat és bérelhető irodahelyiségeket terveztek.
A központi vásárcsarnok épülete az ókori római építészetből és a középkori bazilikák építészetéből merít felépítésében. A középső, 150 méter hosszú és 60 méter széles csarnok mindkét oldalán hat-hat 17 méter széles kereszthajó található. Az épület folyami és vasúti közvetlen kapcsolattal is rendelkezett. A pinceszinten voltak a hűtőházak, a raktárak, az elektromos központ és a kazánház. Az első szint beosztását a hosszanti tengelyben futó kocsiút határozta meg: a Duna felőli oldalon a nagykereskedők, a Pipa utcai oldalon a kiskereskedők lerakatai húzódtak végig. A galérián kisebb árusok foglaltak helyet. A főhajó magasan kiemelkedő tetőzete biztosította a természetes megvilágítást.
A vásárcsarnokok működését a főváros szabályrendelet kibocsájtásával szabályozta. A nyitva tartás a korábbi piacok rendje szerint megmaradt, nyáron délelőtt 5-12 óráig, délután 16-19 óráig, télen 6-12 és 16-18 óráig tartott. A nagybani piac 2 órával korábban nyitott és zárt. A kulturált adásvételt a viselkedés szabályokkal biztosították. Megszegésük komoly következményekkel járt: pénzbüntetést, feljelentést vagy kitiltást vont maga után.
A vásárcsarnokok az elárusító helyek bérlői részére korszerű s a higiéniai előírásoknak megfelelő standokat biztosítottak. Már előre kiépített egységes, szabványos bútorzat és eszközök segítették a munkát. A standokon csak az erre a célra kihelyezett táblán szerepeltethették a cégjelzést. A különböző felszereltséggel bíró elárusítóhelyeken különböző bérleti díj összeget kellett az árusoknak megfizetniük. A legdrágábbak a folyó vízzel is ellátott halas standok voltak.
Mindenki csak a saját áruját kínálhatta eladásra. A csarnoképületekben térben elkülönítve-, a higiéniai és praktikus szempontok szerinti beosztásban folyt a különféle árucikkek árusítása. A 19-20. század fordulóján az ún. vásárcsarnok-áruk körébe tartozó termékek az alábbiak voltak:
- hús
- vad
- baromfi
- édesvízi- és tengeri halak
- liszt és kenyérneműek
- tojás
- tej és tejtermék
- méz és viasz
- főzelékfélék
- burgonya
- zöldségek
- gyümölcs (belföldi és déli)
- virág
- fűszer
- ital
- só
- füstölt húsok, szalonna
- háztartási eszközök.
A közúton, vasúton és folyami úton állandóan érkező áruutánpótlás, a meghatározott és szigorúan betartatott minőségi követelmények, a ritka ármozgás a lakosság számára folyamatos, kedvező és biztonságos élelmiszer beszerzési lehetőséget teremtett. A háztartásokban többé nem volt szükség nagyobb mennyiségű nyersanyag falhalmozására. Az új nagyvásártelep 1932-es megnyitásáig a Központi Vásárcsarnokban maradt a főváros nagybani piaca is.
Források:
Országos Széchényi Könyvtár Digitális Képarchívum
Arcanum Digitális Tudománytár
Irodalom:
Bruckner Éva: „Én elmentem a vásárba fél pénzzel…” A hajdani pesti híre vásárok. Budapest, 2012.
Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak 1897. évi statisztikája. Budapest, 1898.
Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak 1898. évi statisztikája. Budapest, 1899.
Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak 1899. évi statisztikája. Budapest, 1900.
Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak 1900. évi statisztikája. Budapest, 1901.
Budapest székesfőváros vásárcsarnokainak 1910. évi statisztikája. Budapest, 1911.
Nagy Gergely – Szelényi Károly: Budapesti vásárcsarnokok a századfordulótól napjainkig. Veszprém, 1997.
S. Nagy Anikó: Kereskedővilág. Szemelvények a magyar kereskedelem történetéből. Budapest, 2007.
