2022. május 11. | Fekete Barbara
A gyűjtés kezdeteiről
Komjáthy Györgyről ezúttal nem, mint a Magyar Rádió egykori neves zenei szerkesztőjéről, hanem mint szenvedélyes reklámgyűjtőről olvashatnak.
Komjáthy az 1960-as évek közepétől gyűjti a két világháború közötti időszak jellegzetes reklámhordozóit. A gyűjtés kezdeti, gyermekkori utcakép és plakátforgataga ihlette ösztönös folyamatát a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum úttörő munkát végző muzeológusával, S. Dr. Nagy Anikóval folytatott beszélgetések, a múzeum kiállításainak és gyűjteményeinek folyamatos látogatása, elmélyült vizsgálata terelték tudatosan átgondolt keretek közé.
A gyűjtemény sokrétűségét jól mutatja a tárgytípusok gazdagsága, melyekből a teljesség igénye nélkül hadd adjak egy kis ízelítőt.
Az anyag törzsét a többezer darabos, témák szerint rendezett számolócédulák adják, amelyekhez jól illeszkednek a különböző típusú aprónyomatatványok, így a szórólapok, reklámlapok, reklámképecskék, árucímkék, kártyanaptárak, reklámképes levelezőlapok, valamint a csomagolóanyagok és kisméretű plakátmásolatok. Ezeket a reklámhordozókat a látványosabb, nagyobb méretű reklámfelületek, különböző típusú és méretű árudobozok, zománcreklámok és reklámajándékok egészítik ki. A felsorolt tárgytípusok közül a zománctábláknál szeretnék hosszabban elidőzni, azok alaposabb vizsgálatán keresztül ugyanis a gyűjtést inspiráló, két világháború közötti utcakép, ezen időszak egymás mellett élő stílusirányzatai, a historizmustól a szecesszión, az art decon át a kubizmusig és a konstruktivizmusig könnyen kibontható, jól illusztrálható. (S. Nagy – Rédey 2006. 9. old.)
A zománcreklám
A zománctábla megjelenése, története, ázsiójának növekedése önmagában is érdekes folyamat.
A hazai zománcgyárak a 20. század első felében alakultak. 1906-ban létesült a Füleki Zománcedénygyár, majd 1909-ben Perczel Béla alapította meg a máig is működő Bonyhádi Zománcgyárat. A kőbányán létesített Lampart Művek 1923-tól kapcsolódott be a hazai zománcáru gyártásba.(Török 2011.)
A zománctáblák ma már különösen értékesek, erre a körültekintő előállítás mellett a gyűjtés hazai megkésettsége adhat némileg magyarázatot, míg külföldön a zománcreklám gyűjtése folyamatos, addig hazánkban mind muzeális mind magán szinten majd csak a ’70-es években veszi kezdetét. Értéküket fokozza az is, hogy azok gyakran egyedi megrendelésre készültek, kézzel festették őket, a szövegek sablonok segítségével nyerték el végleges helyüket. Csak egy későbbi technikai újításnak köszönhetően jelent meg a levonómatrica, majd a szitanyomat. Koruk, így értékük meghatározást segíti az az érdekes tény is, hogy az úgynevezett tüzes színeket, például a kobaltkéket, vagy míniumvöröset ma már környezetvédelmi és közegészségügyi okokból nem használják. Az első példányoknál a grafikai alkotások még ívelt, feszített vaslemezre kerültek, majd a későbbi fejlesztéseknek köszönhetően alakult ki a lapos, síkfelület (Saphier 2002. 7. old.).
Alkotók és irányzatok
Érdemes alaposabban is megvizsgálni a gyűjtemény zománcreklámjainak néhány érdekesebb darabját és kiemelkedő alkotóját.
A falakat zsúfolásig megtöltő zománcreklámok között a két háború között alkotó legismertebb képzőművészek, grafikusok alkotásaival, így többek között Csabai Ékes Lajos (1896 – 1944), Berény Róbert (1887 – 1953), Bortnyik Sándor (1893 – 1976), Pályi Jenő (1900 – 1953), Irsai István (1896 – 1986), Dallos Hanna (1907 – 1944) és Mallász Gitta (1907 – 1992) zománctáblákon is megörökített reklámgrafikáival, a külhoni alkotók közül pedig Joseph Binder (1898 – 1972) vagy Giuseppe Sigon (1864 – 1922) plaktáttervezők munkáival találkozhatunk.
Ezúttal 4 alkotó 3 emlékezetes reklámgrafikáját járjuk alaposabban körül.
A Schmoll cipőpaszta reklám hagyományos, szurtos, mosolygós, cipőt tisztító gyermek figurája a cég eredeti védjegyével Komjáthy György gyűjteményében is sokféle változatban megtalálható, de akad köztük egy Bortnyik tervezte verzió is. A régi védjegy motívum Bortnyik Sándor Schmoll plakátján (1918 és 1930 között) saját tipográfiai megoldással egészül ki. Az egyéni betűsorral fényreklám is készült Budapesten, amelynek lappangó terveit az OSZK Plakát- és Aprónyomtatványtárának fekete-fehér fotói őrzik (Saphier 2002. 68. old.). Bortnyik Bauhaus mintájára szervezett iskolájából grafikusok új nemzedéke került ki, közülük talán a legismertebb a Vasarely néven ismertté vált Vásárhelyi Győző (Katona – Orosz 2014.).
A „modern plakát” talán legnagyobb kihívása a funkcionalista szemlélet és egyfajta gazdaságosság ötvözése, azaz minél kevesebb elemmel minél pontosabban kifejezni egy hirdetés üzenetét (Katona – Orosz 2014.). Irsai István ennek a kihívásnak a szellemében fogalmazta meg a Lampart-gyár arculatát. Nem csupán a céget reklámozó plakátok kerültek ki a keze alól, hanem prospektusokat, árjegyzékeket, számolócédulákat, reklámtárgyakat is tervezett a gyár számára. Az egységes tipográfia mellett, egy emblematikus figura megalkotásával is segítette név és áru összekapcsolását. Irsai karakterekben gondolkodott, grafikai alkotásait átjárta a humor. Igaz ez a Lampart zománcedények védjegyábrájára is, a pettyes fejkendővel keretezett leányarcra, amely a gondos háziasszony ikonjává válhatott, rá évtizedekkel később is jól emlékeztek a vásárlók. (Katona – Orosz 2014.)
S végezetül essék szó egy női alkotópárosról, Mallász Gittáról (1907 – 1992) és Dallos Hannáról (1907 – 1944), akiknek egyik legnépszerűbb kereskedelmi plakátja, a cifraszűrt és tollas kalapot viselő fiút ábrázoló Fecske cigaretta reklám, Komjáthy György egyik legkedvesebb reklámgrafikai alkotásai közé tartozik. A két barátnő elsősorban idegenforgalmi grafikái révén lett ismertté a harmincas évek elején. A Mallász – Dallos páros munkáinak egyik kulcs vonása volt a népiesség. A népviseletek pontos megfigyelése és újraértelmezése, amely szervesen hozzátartozott kettejük munkamódszeréhez (Katona 2013.), a Fecske cigaretta plakáton is jól kivehető. Ez az alkotás villamosplakátként is bejárta Budapestet, így vésődhetett be a villamosokért rajongó gyermek Komjáthy emlékezetébe is ilyen mélyen. A lágy körvonalak, hajlékony, finom formák, a gyermek figura visszatérő használata (Katona 2013.) és a meseszerűség különbözteti meg talán legélesebben Mallász és Dallos alkotásait más kortárs reklámgrafikai alkotásoktól.
Velünk élő reklám
Ez a rövid ízelítő is jól mutatja az irányzatok sokszínűségét, szoros egyidejű jelenlétét, valamint hogy a reklámgrafika ebben az időszakban kivívta önálló helyét a művészetben (S. Nagy – Rédey 2006. 9. old.).
A kor legkitűnőbb alkotói próbálták ki magukat az alkalmazott grafika területén, és teremtettek ebben a műfajban maradandót. A húszas években világvárossá fejlődő Budapesten az utcakép egyik meghatározó látványeleme volt a kereskedelmi plakát, amely egyre változatosabb reklámhordozókon jelent meg a tudatosan alakított reklámkampányoknak is köszönhetően. Újdonság volt ebben az időben a világító hirdetőoszlop, a villamosplakát, és a fényreklám is.
A reklámgrafikai munkák és alkotóik a mai napig velünk élnek, nem koptak ki a köztudatból. (Katona 2022. 15. old.)
Arra kérdésre, hogy miért lehetett a gyermek Komjáthy Györgyre olyan nagy hatással az utca forgataga, hogy azután felnőttként ezen időszak meghatározó reklámgrafikai alkotásainak gyűjtésébe kezdett, a korszak sokszínű stítlusirányzatait ötvöző és kiaknázó reklámplakátok adhatják meg részben a választ. Melyek nem csupán a hatékony reklám előírásainak feleltek meg, de megálmodóik képzőművészetben való jártasságukról is bizonyságot tettek.
Az 1930-as 1940-es években alkotó képző- és iparművészek magas színvonalra emelték a plakátművészetet, így a reklámplakátot is, alkotásaik ereje a fantáziát, a gazdag művészi formanyelvet és a merész újításokat ötvöző grafikai megoldásokban rejlett. Hatásuk máig érezhető.
A gyűjtő szabadsága film
A gyűjtő szabadsága egy olyan rövid interjúfilm, amelyben Komjáthy György gyűjtővel, a Magyar Rádió egykori zenei szerkesztőjével, és S. dr. Nagy Anikó muzeológussal, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatóhelyettesével beszélgettünk reklámról, annak történetéről, a két világháború közötti időszak érdekességeiről, a gyűjtés szépségéről, a gyűjtő muzeológushoz képest tágasabb mozgásteréről, szabadságáról, és arról is, miért fontos, hogy ez a gondosan rendezett anyag a múzeumba kerüljön.
Felhasznált irodalom:
Katona Anikó: Art deco és magyar plakát. In. Katona Anikó (szerk): Art Deco Budapest – Plakátok, tárgyak, terek 1925 – 1938. Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2022. 10 – 15. old.
Katona Anikó: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, Dallos Hanna és Mallász Gitta. Artmagazin online, 2013. 61. lapszám https://www.artmagazin.hu/articles/nyomtatott/f9c22ca800a5d0db86a769310d5530e8 (Hozzáférés: 2022. 05. 05.)
Saphier Dezső: Zománcreklámok (1890 – 1960) a Saphier-gyűjteményből. Szombathelyi Képtár, Szombathely, 2002.
S. Nagy Anikó – Rédey Judit: Az utca képeskönyve. Kereskedelmi plakátok és korabeli kritikájuk (1885 – 1945), MKVM, Budapest, 2006.
Török Róbert: A zománc és a zománctechnika fejlődése. Reklámtáblák állandó kiállítás forgatókönyv, MKVM, Budapest, 2011.
Katona Anikó – Orosz Márton: Irsai István, a modern magyar plakát és a héber betű mestere. Artmagazin online, 2014. 68. lapszám https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/caba01997126bb0a4009fb54011eb306 (Hozzáférés: 2022. 05. 05.)
