2023. február 22. | Oravec Éva
A cikk előzménye ITT olvasható.
Brauch Ferenc a minőségre gondosan ügyelve, kitartó szorgalommal építette hentesáru-birodalmát. 1895-ben megvásárolta a Conti utca 38. szám alatti házat, melyben nagy nehézségek árán modern üzemet sikerült kiépítenie. „1896-ban egy bécsi cég a jubileumi kiállításon egy kolbászgyártó üzemet rendezett be, amely a kiállítás alatt üzemelt. A kiállítás után az egész gépi berendezést megvásároltam részletfizetésre és ezeket a gépeket az újjáépített gyárban felszereltettem.”[1]
Brauch Ferenc cégének nagy előrelépést jelentett, hogy 1897-ben – első bérlőként – sikerült a megnyíló Központi Vásárcsarnok egyik legszebb, közvetlenül a bejárat melletti üzlethelyiségét megszereznie, és elkezdte árulni a saját gyárában előállított kolbászárukat. A termékekre olyannyira megnőtt a kereslet, hogy újabb épületekkel kellett bővíteni a gyárat és a raktárterületet is.
1898-ban megvásárolta a Mázsa utca 1. sz. alatti házat, ahol angol sertéshizlaldát kívánt meghonosítani. Nem járt sikerrel, azonban az épületet más célra is fel tudta használni. Istállókat létesített benne üzleti lovainak részére, és berendezett egy nagybani sertésvágóhidat, ahol naponta kétszáz sertést vágatott le. 1902 áprilisában megvette Zinhuber József úrtól a Mester utca 33. szám alatti házat, amelyet felújíttatott, majd az előző gyára összes gépi berendezését átköltöztette ide. Ugyanebben az évben, 1902. október 4-én, a ferencvárosi búcsú napján nyitotta meg gyárát, ahol kétezer meghívott (és meg nem hívott) vendéget látott vendégül az új gyárban készült kolbászokkal és sörrel.
1902–1909 között folyamatosan gyarapította itt működő húsüzemét, amelynek bejáratánál szecessziós stílusban kialakított, igényes, mintegy mintaboltként szolgáló hentesüzletet üzemeltetett. Nem véletlenül választotta ezt a helyszínt. Egyrészt a fővárosi építési szabályok lefektették, hogy adott tevékenységi kört mely területeken lehetett folytatni. E szabályozás következtében a Ferencvárosnak ez a része vált a főváros és az ország talán legfontosabb húsipari központjává. Másrészt az újalapítású kolbász- és szalámigyár közelében működött a Soroksári úti marhavágóhíd, a Gubacsi úti sertés- és lóvágóhíd, valamint az I. Számú Vásárcsarnok, a kor legnagyobb forgalmú bevásárlóközpontja. A Mester utca és környéke Pest déli részének az egyik legdinamikusabban fejlődő területe volt. Nemcsak élelmiszergyárak működtek itt, hanem hangulatos kisvendéglők és a nagypolgári rétegeket is kiszolgáló éttermek várták az arra járókat.[2] A gyár a későbbiekben tovább bővült: 1909-ben három emelet magasságú új épülettel egészült ki. 1912-re alkalmazottainak száma elérte a 170 főt.
Az első világháború Brauch gyárát sem hagyta érintetlenül, hiszen alkalmazottainak a felét besorozták. Az üzlet ennek ellenére virágzott. 1916 novemberében megvette a Nádor Szállót, amelyet átalakíttatott, és az 1920-as években mívesen berendezett mintaboltot nyitott benne. (Jelenleg gyorsétterem működik az épületben, és már csak a mennyezet alatt láthatjuk a körbefutó díszes csempesorát, melyet 1921-ben a Villeroy&Boch céggel készíttetett. A festett csempékből összeállított jelenetek a húsfeldolgozás és hentesüzleti tevékenység különböző mozzanatait jelenítik meg.)
A gyárat átalakította részvénytársasággá, amelynek egymillió korona volt az alaptőkéje. Brauch önéletrajza szerint 1917 áprilisában ezt kétmillió koronára emelte, a cég forgalma pedig huszonegymillió korona volt ebben az évben.
Brauch gyára „alkalmas volt élőállatok ellátására, sertés- és baromfivágásra, szalámi és sonka készítésére és szinte minden fajta hústermék előállítására.” – olvashatjuk Gönczi Ambrus A legrégebbi húsáruda című írásában.
A szalámigyáros saját márkát épített, nagy hangsúlyt helyezve a maga által kifejlesztett különleges termékekre, és az ún. Brauch kékszalag hentesáruk nagy hírnévre tettek szert. Központi hentesüzletét látványos és művészi igényességű berendezéssel szerelte fel. A falakat magas minőségű és kiemelkedő esztétikai élményt nyújtó csempékkel díszíttette, melyek mintázata a vállalkozás profilját is kiemelte, erősítette. Brauch rendszeresen járt külföldre tapasztalatokat gyűjteni. 1903-ban elutazott a Saint Louise-i kiállításra, de dokumentálhatóan több európai nagyvárosban is megfordult. Elképzelhető, hogy útjai során hasonló üzleteket látott, amelyek nagy hatást gyakoroltak rá, és ezt a mintát honosította meg Budapesten
A hentesüzletet Brauch Ferenc életművének, a munkájára igényes, szorgalmas, kitartó és innovatív hentesmester szimbólumának tekinthetjük, de egyúttal kereskedelemtörténeti emlék is, hiszen az országban egyedülállónak számít. A Brauch név kiváló minőséget jelentett, a hentesbolt enteriőrje ugyanezt a színvonalat képviselte. Valószínű, hogy egyúttal reklámfunkciója is lehetett e berendezésnek, és ez olyannyira jól működött, hogy a bolt enteriőrje is hozzájárult fennmaradásához, hiszen különlegessége – helyi jelentőségén túlmutatva – vonzotta a turistákat és filmeseket is.
A hentesüzlet berendezése kordokumentumként is jelentős. A századfordulón a törvények nem szabályozták szigorúan az ilyen boltok berendezését. Kialakításukat 1913-ban annyiban szabályozták, hogy megtiltották a falak vérszínűre, vörösbarnára és általában sötét színűre festését,[3] majd az 1920-as években előírták, hogy a falakat két méter magasságig könnyen tisztítható burkolóanyaggal kell bevonni, és világos színnel kell befesteni.[4]
Brauch Ferenc sikeres munkásságát jelzi, hogy az 1930-as években a húsos szakma egyik legjelentősebb alakjának számított: sikeres bolthálózata működött, termékei kelendők voltak és több szakmai szervezetben vezető tisztséget töltött be. Ebben az évtizedben egyszerre volt a Budapesti Mészárosok és Hentesek Jéggyár Szövetkezetének, a Sertésközvágóhídi Mellékterményeket Értékesítő Szövetkezetnek, a Budapesti Húsiparosok Csontértékesítő Szövetkezetének és a Budapesti Mészárosok Bőrértékesítő Szövetkezetének igazgatósági tagja. 1932-ben a földművelésügyi miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselőjeként az Országos Állategészségügyi Tanács tagjává nevezte ki.[5]
A jól működő gyár és üzlethálózat sikerének az államosítás vetett véget, üzletei a Budapesti Húsipari Vállalathoz kerültek, a Mester utcai központban az Üzemélelmezési Vállalat, majd 1953-tól a Gyermekélelmezési Vállalat működött. A család vagyonát a hatalom elvette, tagjai pedig vidékre internálta. Brauch Ferencet és nejét Bodrogkisfaludra, fiukat Bodrogkeresztúrra telepítették. A fővárosba nem költözhettek már vissza, csak a közelébe, Gödre, de oda is csak 1953-ban. Brauch Ferenc ott hunyt el 95 éves korában.
Szemléletmódját, minőség melletti elkötelezettségét, fáradhatatlan és szorgalmas munkáját példaként felidézni, életének emlékeit megőrizni mindenkor kötelességünk. Bízunk benne, hogy a Mester utcai hentesáru mintabolt gyönyörű, Zsolnay-csempés és szecessziós kovácsoltvas húsakasztó kampókkal berendezett üzlethelyisége hamarosan régi, méltó fényében éledhet újjá.
Lábjegyzet:
[1] Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
[2] Gönczi Ambrus: A Mester utcai központ. (Kézirat) Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény.
[3] 1913. évi 121.118. számú körrendelet valamennyi törvényhatósághoz, a hússal való bánás körüli közegészségi és köztisztasági követelményeknek megfelelő eljárásról. Magyar Rendeletek Tára 1913.
[4] Wayand Miklós: A mester. Húsipari vezérfonál. Bp., 1929. 12. p.
[5] Szántó András: A hentes. Húsos körkép a régi Pest henteseiről. Szerző kiadása, Bp., 2020. 41. p.
Boritóképen: Brauch kékszalag hentesáru különlegességek számolócédulája termék megjelenítéssel, az alapítás évével, kék szalag szegéllyel, a másik oldalán Brauch feliratú fejléccel. MKVM, KD_1973.360.1.7
Felhasznált irodalom- és forrásjegyzék:
A Húsipari Múzeum. Bp., 1984.
Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
Gönczi Ambrus: A Mester utcai központ. (Kézirat) Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény.
Gönczi Ambrus: A legrégebbi budapesti húsáruda. (LINK, letöltve: 2023.02.11.)
Szántó András: A hentes. Húsos körkép a régi Pest henteseiről. Szerző kiadása, Bp., 2020.
Wayand Miklós: A magyar húsiparosság útja. Szerző kiadása, Bp., 1947.
Wayand Miklós: „A mester”. Húsipari vezérfonál. Szerző kiadása. 1929.
1913. évi 121.118. számú körrendelet valamennyi törvényhatósághoz, a hússal való bánás körüli közegészségi és köztisztasági követelményeknek megfelelő eljárásról. Magyar Rendeletek Tára 1913.
Pfunds Molkerei, LINK, letöltve: 2023.02.11.)
