Húsvéti múltidéző

2020. április 10. | Balogh Ádám

Múzeumunk épületének egykori lakója volt Krúdy Gyula (1878–1933) író, aki az első világháború kitörésének évében, húsvét alkalmával ragadott tollat és írta le az alábbi sorokat:

„Asszonyom, a húsvét hangulata úgy közeleg e napokban, mint egy szép fehér madár árnyéka, szállongva halad a folyó tükrében. Napról napra újabb kalendáriumi érzések révedeznek föl az emberi lelkekben, mert a naptár legnagyobb hangulatcsináló. Mintha külön zenéje volna minden évszaknak, a piros betűk megannyi kis ministránsgyerekek képzeletvilágbeli székesegyházban, és a karzatról teli tüdővel fújják a húsvéti éneket.” (Krúdy Gyula: Asszonyom (1914.) In. Krúdy Gyula: Régi pesti históriák. Színes írások. Budapest, 1967.)

A húsvét a keresztény világ egyik legszentebb eseménye. Jézus önfeláldozó kereszthalálának és feltámadásának, a megváltásnak ünnepe. A hétköznapi hagyományokban manapság és a régmúltban is a családi együttlétet, locsolkodást, a tojásfestést, versmondást, bárányhús-, tojás-, és sonkaevést, a gyerekeknek az édességfogyasztást, valamint a hímes tojás gyűjtést jelenti. A húsvét ünnepét immár lassan ezer éve (1099 óta) tartjuk Magyarországon, évről-évre. Az elnevezés a nagyböjt utáni első hús kézhezvételét jelöli, vagyis, amikortól engedélyezett a hús vételezése (fogyasztása). A húsvét közismert jelképei közé tartozik: a nyúl, a bárány, a tojás, a csirke és a kiscsibe. A magyar cukrászok és édességgyártók az elmúlt évszázadokban előszeretettel formáltak meg húsvéti jelképeket csokoládéból, bonbonokból, cukorkákból, s készítettek hozzájuk színes, húsvéti dobozokat, csomagolásokat. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum számos, érdekes darabot őrzött meg ezek közül: édességkészítő eszközöket, csomagolópapírokat, képeslapokat, árlapokat, díszes dobozokat, melyek közül kiválogattunk néhányat a mai napra.

Azoknak, akiknek pedig még van kedvük tovább is olvasni, zárásként egy tréfás cikket választottunk az Új Idők című lap 1898. április 10-i számából, mely azt mutatja be, milyen volt a húsvét egykor – és elvétve talán még ma is – a falvakban:

„A virágvasárnapi szentelt barka már a szent képeket árnyékolja, elmúlt a szomorú Nagycsütörtök, meg a szivet rázó Nagypéntek is s a falu jámbor népe a föltámadásra készülődik. A nagy hét csöndjét elevenség váltja föl…A ház minden lakosának akad dolga…A gazda a húsvéti bárányt vágja le, a gazdasszony a sonkát szedi le a kéményből, a hajadonok bekukkantanak a boltoshoz börzsönyért, hogy húsvét ünnepén a szentelt sonka mellől piros tojás mosolyogjon a vendégre, a gyerekek pedig odahaza már napok óta a tyúkok rejtekeit kutatják…A talált tojást gyöngéden félreteszik: piros tojás lesz belőle!… Aztán következik a festés. Ennek a Rozi a mestere…Nemcsak egyszerű piros, hanem hímes, tarka is, melyet ő művészi módon készít. Pedig az ő ecsetje nagyon primitív: petrezselyem-levél, cicafark, vöröshagyma-héj, melybe a tojást belecsavarja s úgy teszi a börzsönybe. Mégis milyen szép formájúvá válik…Húsvét vasárnapján a gazdasszonyok fehér gyolcsba takargatva elviszik a sonkát a hajnali misére, ahol az oltár elé rakják, míg a tisztelendő úr megszenteli…Ezzel a négy napos böjtnek vége szakad és kezdetét veszi az ünnep…Amilyen csöndes és áhítatos a vasárnap, olyan zajos a hétfő. Valamennyi leány a legócskább ruhájába öltözik és elbúvik a kamarába vagy a padlásra azzal az erős elhatározással, hegy ma a félvilágért sem teszi a lábát az utcára… Egyszerre vészes sikoltozás hallatszik. Az utca népe a kis ajtóba gyűl és kedvtelve nézi, mint cipel négy markos legény a közös kútra egy karcsú leányalakot, mely kétségbeesetten védekezik és sikoltozik…Tercsi az, akinek pedig lett volna alkalma okulni a Rozi katasztrófáján. De csak nem engedheti meg, hogy a Rozit megöntözzék, őt pedig ne! Hanem azért sivalkodás dolgában nem marad a pajtása mögött. Innen is, onnan is hangzik a vészkiáltás, kipirult arcú leányok menekülnek szélsebesen az üldöző legények elül, de hasztalanul. Csikorog a kút gémje, vihog a fél falu. Az öregek gyönyörködve biztatják a legényeket…Így múlik el az öntöző hétfő. De fordul a kocka…Mint a tigriscsapat, úgy rohan a leánynép, élén Rozival, a kocsi felé, kocsi elébe és tíz sajtárból ömlik a víz a fejüknek. A legények prüszkülnek, az ostor csattog, a kocsi a porba vész, de messzire kiséri a leányok kárörvendő hahotája.” (1898. április 10. 4. évf. 15. szám, 330. old.)

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum!