2021. április 12. | Kiss Emília
A tavaly szeptemberben megjelent cikkünkben az 1906-1907-es év iskolakezdését próbáltuk megidézni egy Pozsonyba került diák naplóján keresztül. Most nézzük meg, hogy a tanév folyamán írt bejegyzésekből hogyan következtethetünk a szerzőnk életkörülményeire.
Naplóírónk önmagát, vagy szüleit nem nevezi meg, de életének legapróbb mozzanatait is leírja, így az eseményeknél gyakorta közli társai nevét, akikkel együtt élte át a nap végén füzetbe rögzített élményt. Ezért kilétének megfejtéséhez fellapoztuk az adott év iskolai évkönyvét. Először az derült ki, hogy hősünk a 35 fős B középső osztályba járt. A „nyomravezető” adatot a napló szeptember 4-i bejegyzésénél olvassuk: a szerző valószínűleg budapesti lakos.
„Hazulról indultam reggel 8:57 órakor. Gyulával átmentünk egy gumikerekűn (omnibuszon) a nyugatihoz (Nyugati Pályaudvar)… …5:53 órakor megérkeztem Pozsonyba.”
Egy későbbi bejegyzésben arról is ír, hogy otthon tartózkodása alatt a Bristol Szálló kávéházában volt találkozója apjával – megerősíti feltevésünket. Szerencsénkre ebbe az osztályba csak egyetlen pesti lakhellyel rendelkező tanuló járt: Glück Lajos.
Otthon Budapesten (családi háttér)
Az üzlet fölötti lakásban éltek, édesapja kereskedő volt. A családnév gyakorisága miatt a korabeli címtárakból sajnos nem volt pontosan beazonosítható az, hogy hol és milyen üzletük volt. Glück Lajos 1906-ban körülbelül 15-16 éves volt, 1890 körül született. (A három évfolyamos felsőkereskedelmi iskolákba a polgári iskola, vagy a gimnázium vagy a reáliskola elvégzése után lehetett jelentkezni, azaz a 14. életév betöltése után.) A családtagok otthon magyarul beszéltek egymás között, a német nyelvet az iskolában a második év közepére sajátította csak el annyira, hogy részt merjen venni beszélgetésekben.
Otthon Pozsonyban (középiskolás diákok életkörülményei)
A pozsonyi háztartás három tagból állt: a Néni, a Bácsi, és a cseléd élt a lakásban. A Bácsi magas rangú közhivatalnok vagy befolyásos nagykereskedő lehetett, mert időnként még miniszterekkel is tárgyalt. A ház a városközpontban, a főhercegi palota és a zsidó imaház közelében állt, mert a kapun kilépve látható volt az őrség, illetve az erkélyen át behallatszott a vallásos éneklés.
Két fiúnak nyújtottak a tanév idejére szállást, ruházatot és teljes ellátást: szerzőnknek és Schneider Lászlónak, aki Bácskuláról érkezett Pozsonyba. A fiúk együtt laktak egy szobában. Az iskolában is összetartottak, a szabadidejüket jórészt közösen töltötték – valószínűleg néhány alkalmi összeszólalkozás kivételével – a kapcsolatuk őszinte, baráti lehetett. Beszélgetéseik témájáról, mélységéről nem tudunk. Schneiderről magáról is csak annyit tudunk meg, hogy szeret fényképezni (a képeket otthon hívják elő a szobában), és hogy az étkezéseknél nem túlságosan szégyenlős, igyekszik megszerezni magának a legjobb falatokat…
A család visszafogottan étkezett, leggyakrabban egyszerű ételeket fogyasztottak, naponta ötszöri étkezéskor. Ebédre rendszerint leves és főzelék vagy tészta volt. A vacsora volt a főétkezés, a húsos ételeket inkább ekkor fogyasztották. A Bácsi ritkán ebédelt otthon, olykor vacsorára sem ért haza.
A házaspár ügyelt a fiúk gondolkodására és erkölcsére is. Szinte minden nap beszélgettek velük uzsonna vagy vacsora után. A Nénivel hetente több este is színházba mentek, vagy a városházán megrendezett hangversenyekre (Dohnányi Ernő, Joseph Groer), vagy „Urániára”, azaz ismeretterjesztő előadásokra (például Konkoly-Thege Miklós: A közlekedési eszközök egykor és ma).
Három folyóiratot járattak rendszeresen (Budapesti Hírlap, Pressburger Zeitung, Woche).
Iskolai élet
Az iskola 1885. évi megalapítása óta a fenntartója a pozsonyi kerületi Kereskedelmi és Iparkamara volt. Az ide jelentkezőknek felvételi vizsgát kellett tenniük. A tandíj félévente 100 korona, azaz évente összesen 200 korona. Jó tanulmányi eredmények alapján lehetőség volt kérelmezni a tandíj összegének a mérséklését. Érettségi után nagyobbrészt köztisztviselők, pénzügyi alkalmazottak, kisebb részben önálló kereskedők lettek az itt végzett tanulókból. Az intézmény híres volt arról, hogy tevékenyen ki is ajánlotta diákjait, ha munkaerőt kereső cég jelentkezett.
A fiúk következetes napirend szerint éltek. Havonta néhány alkalommal iskola előtt a városi fürdőbe mentek úszni, gőzfürdőzni – az iskola tanulói számára kedvezményes belépést biztosított a fürdő vezetősége.
A tanítás reggel 8 órakor kezdődött, délben hazamentek ebédelni, de délután aztán újra óráik voltak.
Tanultak „általános tantárgyakat”: vallástan, magyar nyelv- és irodalom, német nyelv, francia nyelv, földrajz, történelem, mennyiségtan és politikai számtan, természettan. Az ismeretek másik részét a „szakszerű tantárgyak” adták: kereskedelmi számtan, irodai munkálatok, könyvviteltan, kereskedelmi levelezés, közgazdasági ismeretek, jogi ismeretek, vegytan és áruismeret. „Ügyességek”: szépírás, magyar- és német gyorsírás, torna. Ezeken felül nem kötelező „rendkívüli tantárgyak” közül is választhattak: angol nyelv, olasz nyelv, társalgási gyakorlatok idegen nyelveken, vegytani gyakorlatok, gépírás, ének és zene.
A tanítás után hazamentek uzsonnázni. Rövid pihenés után a tanulás következett. Rendrakás a szobában, levélírás haza – utóbbi szinte napi rendszerességgel. Ezután, ha jó idő volt, vacsoráig még a városban sétáltak, ügyeket intéztek, lementek a rakpartra hajókat nézni, vagy az állomáson az érkező-induló vonatokat. Vacsora után beszélgetés a háziakkal, majd a szobájukba visszatérve tanulás vagy olvasás következett 10 óra utánig.
Az iskolának volt önképző köre is, de szerzőnk sehol sem ejt szót róla, ő valószínűleg nem volt a tagja.
Rendszeresen jártak kisebb-nagyobb kirándulásokra is, például a felsőbb osztályok egynapos kiránduláson meglátogatták a nagyszombati cukorgyárat. A húsvéti szünetben franciaországi utazást szerveztek. Az egyik kísérőtanár részletes beszámolója itt olvasható /Forrás: adt.arcanum.hu/:
