2023. április 19. | Dosztály Bianka
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum sokszínű gyűjtőkörrel rendelkezik, ami a könyvtárát is jellemzi. Gyűjteményünkben szakkönyvek sorát találhatjuk meg. Külön csoportot képeznek azok az érdekesebbnél érdekesebb kötetek, amelyek a kártyajáték rejtelmeibe avatják be olvasóikat. Ezek közül egy olyat választottam ki mai posztunkhoz, amely a kártyafestés művészetét járja egy kicsit körül.
Hogy miért használom a „kicsit” kifejezést? Azért, mert maga a szerző is úgy áll a könyvéhez, hogy két kritika érheti. Egyrészt, hogy a szakértők nem fogják érteni, hogy miként lehet ilyen viszonylag vékony kis könyvbe megírni ezt a nagyon is bő és bonyolult témakört. Másrészt, hogy a nagyközönség nem fogja érteni, hogy miért érdemes könyvet írni ilyen jelentéktelen dologról, mint a kártyajáték és ezen belül is a lapok festése. A könyv végig vezet minket azon, hogy ezek a kis lapocskák milyen művészeti- és kultúrtörténeti jelentőséggel is bírnak, és hogy mennyire sokoldalúan tudják bemutatni az elmúlt idők korszellemét.
Ha grafikai termékként tekintünk a kártyákra, akkor a kezdeti időszakban – még a fa- és rézmetszés korában – a legelőkelőbb műfajokkal haladt egy léptékben. A XV. század elején Itáliában a „kártyafigurák és szentek nyomtatójának” (Stampatori di naibe e santi) nevezték a kártyakészítőket. Ebben az időszakban nincs lényeges különbség a Biblia Pauperumok, passió-képek, művészi egylapos nyomtatványok és a játékkártyák között. Később (sajnos) sok minden máshoz hasonlóan, a kártyakészítés is inkább iparrá silányult el, és átadta helyét a gyárszerű előállításnak.
Érdemes figyelembe venni, hogy a kártya nemcsak művészeti értékű grafikai termék volt, hanem mélyen lévő szimbólumok kifejezője is. Minden színnek és motívumnak mélyebb jelentése van. Sokan adták a fejüket arra, hogy megfejtsék ezeket a szimbólumokat. Példaként érdemes megemlíteni azt az 1377-ből származó kéziratot, amelyben Johannes von Rheinfelder baseli szerzetes a kártyát teológiai vizsgálatnak veti alá, vagy a svájci matematikus, Daniel Bernoulli professzort, aki okkult titkokat, jeleket vélt kiolvasni a régi tarokk-képekből.
Talán kevésbé tűnik mély jelentőségűnek, mégis további fontos társadalom-, kultur- és divattörténeti vizsgálatokra ad lehetőséget a kártyák stílusának áttekintése. Aki például kedveli a régi viseleteket, végig követheti a divat fejlődését is a kártyákon. Minden nagyobb történelmi esemény nyomott hagyott ezeken a lapokon.
„A barokk és rokokó széplelkű allegóriákat és gáláns jeleneket vonultat fel, szimpátiák és antipátiák nyilatkoznak meg hódolat és szatíra alakjában, a felvilágosodás korában moralizáló és oktató célzatok jelentkeznek, a klasszicizmusban az egész mitológiai kelléktár előkerül, a biedermeierben kegyes életképek és romantikus várkastélyok üdítik a játékos szemét és minden korban alkalmunk van üdvözölni a legnépszerűbb írókat, művészeket, uralkodókat, hadvezéreket és államférfiakat a figurák szerepében.” (Kolb 1939, 13. old)
Magyarországon is számos iparos foglalkozott kártyakészítéssel. Nemcsak Pest-Budán működtek ezek a mesterek, hanem az ország minden részében előfordultak ilyen műhelyek. A Fővárosi Könyvtárban megtalálható egy kártyafestősegéd vándorkönyve, amely arról tanúskodik, hogy 1840-ben még működött kártyafestő-céh is.
A könyv szépen végig vezeti az olvasót a kártya történetén, és bemutatja kivitelezésének művészi mivoltát. Érdekesebbnél érdekesebb ismereteket sajátíthatunk el belőle, ahogyan könyvtárunk többi kötetéből is, amelyeket e különgyűjteményben őrzünk.
Ahogy egy XVII. századi főúri költő, Koháry István gróf írta:
„A kártyát továbbá világ tükörinek
Mondhatom és abban képét sok mindennek
Láthatom…”
Felhasznált irodalom:
Kolb Jenő (összeáll. és magyarázó szöveggel ellátta): Régi játékkártyák : magyar és külföldi kártyafestés XV.-XIX. század. HVN Garia nyomda, Budapest, 1939 (leltári szám: KK2017.615)
