2023. február 15. | Oravec Éva
Brauch Ferenc életútja és munkássága a Műtárgyfelügyeleti Hatósági Főosztály megkeresése nyomán került előtérbe, miszerint az egykori Brauch-hentesüzlet szecessziós üzletberendezése egy nagy építészeti beruházás miatt veszélybe került. Érdemes időt szánnunk, hogy megismerjük Brauch Ferenc és családja munkáját, akik fáradságot nem kímélve, megteremtették Magyarország legnagyobb kolbász- és szalámigyárát a 19-20. század fordulóján.
Az 1890-es években egy fiatalember hamar kitűnt a budapesti hentesmesterek közül. Brauch Ferenc (1868-1953) életútjának dualizmus korra eső része a korszak egyik sikertörténete. Szorgalma, elszántsága, kitartása, vállalkozó szellemmel párosult. A Pozsonyban töltött három inasév után, 16 évesen indult önállóan, gyalogosan tanulmányi- és szakmai útra, melynek során felkereste Európa nagyvárosait és hentesmestereknél vállalt munkát. Ötévnyi tapasztalatszerzés és tanulás után hazatérve két évtized alatt önálló nagykereskedővé vált, az 1890-es évek elején már bolthálózata volt a fővárosban, áruit országszerte forgalmazta, a századfordulón már saját vágóhídja, húsfeldolgozó üzeme működött.[1]
Hogyan kezdődött Brauch Ferenc kereskedelemtörténeti szempontból sem elhanyagolható története? Szerencsések vagyunk, mert közvetlenül a mestertől informálódhatunk gondosan megírt önéletrajzából, melyet a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben őriznek.
A hentes mesterségbe tulajdonképpen beleszületett, hiszen édesapja, Brauch Károly maga is hentesként tevékenykedett, főüzlete mellett már az 1870-es években több fióküzlete működött. Brauch Ferenc édesapjának története nagyon tanulságos az elszántság és szorgalom szempontjából egyaránt. Brauch Károly Brauch József pékmester és Mülleitner Anna nyolcadik gyermekeként született 1838. április 8-án az ausztriai Riedben. Az élénk és jó kedélyű gyermek jó eredménnyel végezte tanulmányait, mindenki kedvelte. Apja kívánsága szerint nyergesnek kellett volna lennie, ezért nyergesmester mellé adták tanulónak. „De Károly hentes akart lenni és a nyerges mesterségről nem akart semmit sem tudni. Már gyermek korában nagyon szívesen tartózkodott a hentesnél és igyekezett magát ott hasznossá tenni. Hentes akart lenni. Hogy szándékától eltérítse, apja Bécsbe, egy jó nevű nyergesmesterhez hozta. Néhány hónap után mankóval tért haza, mert elmondása szerint egy nehéz kő esett a lábára. Most az apja St. Pöltenbe a legjobb nyergesmesterhez vitte, Jaggle háztulajdonoshoz a Kremser utcában. Minden mester szerette és mindig nehezen vált meg tőle. Alig két hónap múlva azt írta szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, hogy egy hentesnél keresett és talált magának állást, mivel hentes akar lenni és nem nyerges. Az anyja rábeszélte apját, hogy egyezzen bele, amivel legkedvesebb vágya teljesülhessen. Így lépett be az általa keresett és talált kereskedésbe a St. Pölten melletti Viehofenben Hahn úrnál. Boldog volt! A ház lakói mind megszerették. Mesterek, mesternők és legények nem tudták őt eléggé dicsérni szorgalma, ügyessége és állandó jókedve miatt.”[2]
Tanulóévei után még egy évet mesterénél maradt St. Pöltenben, majd vándorútra indult, hogy más henteseknél is tanuljon. Miután katonai szolgálatra behívták, a katonasággal Komáromba került, ahol egy vendéglőst kisegítve a vendéglő működtetésében (disznóvágás, feldolgozás, étkezésekkor pincérként felszolgálás), a tulajdonos felajánlotta neki, hogy vezesse az üzletét, miután a katonaságból leszerel. Brauch Károly ezt elfogadta, visszatért Komáromba. Később, 1867-ben önállósította magát és megnősült, feleségül vette Neubrandt Magdolnát. Az esküvőt követően az ifjú férj azt mondta feleségének: „Tudod-e hogyan állok most anyagilag? Miután anyósomnak kifizettem 600 forintot a kereskedés megvételéért és a füstölőhöz szükséges berendezéseket megfizettem, már csak 5 forintom maradt, ezenkívül van még 200 forint kint levőségem, amelyet azonban csak egy vagy két hónap múlva fogok megkapni. Ez azonban nem tesz semmit, fiatalok vagyunk, tudunk dolgozni, a jó Isten fog minket tovább is segíteni.”[3]
A fáradhatatlan munka valóban meghozta gyümölcsét, az üzlet egyre jobban ment, 1873-ban családjával Budapestre költözött a Szív utcába. A bécsi tőzsde összeomlása neki is nagy károkat okozott, azonban a szorgalmas és kitartó munkával vállalkozását néhány éven belül újra felvirágoztatta. A főüzlet mellett öt fióküzletet létesített. 1891-ben bekövetkezett halála után özvegye vezette tovább az üzletet, majd súlyos megbetegedését követően fiának, Jánosnak adta át a vezetést.[4]
Brauch Ferenc 1868. november 15-én látta meg a napvilágot Révkomáromban, szülei első gyermekeként. E kitartó, szorgalmas és a hentesség mellett elkötelezett családban szívta magába azokat az értékeket és élményeket, melyek később egész életét áthatották. A hentes mesterségbe bele született, a munka szeretetét és a vállalkozókedvet szintén nap mint nap tapasztalhatta. Az iskolái elvégzése után szülei üzletében dolgozott két hónapot, majd 1881-ben Pozsonyba került, Magyarország legnagyobb kolbászáru-gyárába. Itt három évet töltött inasként, majd visszatért a szülői házhoz, ahonnan aztán két hónap múlva (elégedetlen lévén a kapott bérrel) külföldi tanulóútra indult.
„Egy nap hajóval 3. osztályon Bécsbe utaztam. Ott megérkezve 5 éjszakára ingyenes szállást találtam a városi szegényotthonban a Kunpfgasséban. Egész vagyonom nem egészen 7 forint volt. Bécsben először egy kolbászkészítőnél 3 napig voltam Wahringben. Innen a Tökesch étteremben a Hernalsen vonalnál mint pincér, majd később itt mint hentes kaptam alkalmazást. Innen az „Arany Golyó” udvarán pincérként, később az „Arany Golyó” fiókjánál a Prater strassén alkalmaztak, azután a Praterben levő „Magyar Csárdánál” azonos állásban. Ezen állás után beléptem Mayer János kolbászgyárába és hentesáru-gyárába[…] itt csak egy hónapig Maradtam, fehérneműmet nagybátyámhoz Prisching Ferenchez […] leadtam megőrzésre. Csináltam magamnak egy kis táskát, megtöltöttem a legszükségesebbekkel, minden egyebet Prisching nagybátyámnál hagytam és vándorútra indultam. Igazolásként volt egy magyar munkakönyvem, egy Bécsi hentes szakszervezeti tagsági könyv és egy Bécsi pincéregyesületi igazolvány.” Bécsből St. Pölten felé indult gyalogosan, majd tovább Salzburgba majd át Bajorországba, ahol több nagyváros érintésével eljutott Münchenbe ahol öt napig maradt. Tovább indult Kölnbe, majd öt napi ott-tartózkodás után Brémába, és Hambrurgba. „Itt nagyon jól éreztem magam. Kétnapi ott tartózkodásom után a Schlachta szálló közvetítésével munkát kaptam Krebs Károly úrnál, Hamburg egyik külvárosában […]. Itt dolgoztam néhány hónapig a bayreuthi Bauer György társammal különböző kolbászáruk készítésénél. Amikor már újabb gyártmányokat nem készítettünk, otthagytam ezt az állásomat és gyalog vándoroltam Hamburgból […] Berlinbe, néhány napos tartózkodás után közvetlenül Drezdába, innen […] Bajorországba Leitmeritzbe.
Néhány hét után elhagyta a szülői házat és munkát vállalt Zinhuber József cégénél a Mester utca 33. sz. alatt és itt dolgozott 14 hónapot. Ezt követően bolti kisegítő, majd üzletvezető állásokat töltött be. Miután 1889 végén leszerelt a katonaságból apja Duna utcai fiókjában volt üzletvezető négy hónapig. Szülei nem egyeztek bele nagykorúsításába, elhagyta újra elhagyta a szülői házat és a Veres Pálné utca 20. sz. alatt talált olyan helyiséget, amelyet üzletnek berendezhetett. „Hálószobám kezdetben egy alkóv volt, amelyet később egy főzőüst és füstölő beépítésével munkahellyé átalakítottam. Így néhány hónapon át a pult alatt egy keskeny szalmazsákon kellett aludnom”. 1891-ben feleségül vette Schwetz Margitot, akivel a lakásukat az üzlettel szembeni ház harmadik emeletén rendezték be. Ekkor már egy tanulóinast alkalmazott kisegítőként. Kicsivel később a bankokkal szemközti városi piactéren sikerült elárusítóhelyet szereznie, ahol eleinte alig voltak vevői, de később úgy megszaporodtak, hogy nagyobb műhelyre lett szüksége, ahol a kocsiknak és lovaknak is volt helye. A városban több fióküzletet is létesített. Az üzlet jól ment a Brauch házaspár fáradhatatlan szorgalmának köszönhetően, és már nyolc segédet alkalmaztak. 1894-ben Németországból hozatta el Magyarországra Kánterer György finomkolbász gyártót, akivel lehetőség nyílt arra, hogy napról napra minőségileg szebb és jobb finomkolbászt készíthessenek. Lassan egész Magyarország területén elkezdte a postacsomagokban a finomkolbászárut küldeni.
A cikk folytatása ITT olvasható.
Lábjegyzet:
[1] Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
[2] Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
[3] Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
[4] Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
[5] A fekete-fehér kép forrása: LINK
[6] A színes kép forrása: Deutschland, deine schönsten Plätze® csoport, Facebook, LINK
A borítóképen az egykori Brauch hentesárugyáros Vámház körúti mintaboltjának védett csempéinek egyike látható. A csempék 1921-ben készültek a francia-német Villeroy et Boch cégnél. Ezen a felvételen a hentesáru lemérése tekinthető meg. MKVM, KF_2013_5_5
Felhasznált irodalom- és forrásjegyzék:
Brauch Ferenc önéletrajza. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben található.
Gönczi Ambrus: A legrégebbi budapesti húsáruda. (LINK, letöltve: 2023.02.11.)
Szántó András: A hentes. Húsos körkép a régi Pest henteseiről. Szerző kiadása, Bp., 2020.
Pfunds Molkerei, LINK
