2022. december 1. | Veress Kinga
A bejegyzés előzménye IDE kattintva olvasható.
REKLÁMVILÁG A 20. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN
Miután 1922-ben megkapta iparművész szakoklevelét Gebhardt Tibor friss lendülettel kapcsolódik be a hazai reklámgrafikába, az egymással versengő cégek, megrendelők, termékek színes-szövevényes világába. Rövid ideig Pólya Tibor (1886–1937) festő, grafikus mellett, és Falus Elek (1884–1950) grafikus, iparművész műtermében is dolgozik.
1923-ban kiváltja útlevelét. Az okmány tanúsága szerint a húszas évek közepéig tanulmányúton járt Ausztriában (Bécsben) és Németországban. Párizs mellett Bécs és Berlin szinte kötelező stúdiumokat jelentett az inspirálódni, tanulni vágyó művészek számára.
Gebhardt még diákévei alatt újságrajzolóként kereste kenyerét, aminek köszönhetően a 21 éves művész már több újságnak – köztük például az Érdekes Újságnak (nekik nagyon sok rajzot készített) – megbecsült rajzolója. Diplomájával a „zsebében”, kitűnő rajztudásának és megbízhatóságának köszönhetően, a nyomdák és litográfiai műhelyek, illetve az idősebb mesterek ajánlásával egyre több megbízáshoz jut.
Egy a húszas évekből fennmaradt, a bevételeket precízen feljegyző füzete számos érdekes információval szolgál a megbízókról és a tiszteletdíj mértékéről.
A reklámnak már ekkoriban is sokféle módja, eszköze, felülete volt. Míg kezdetben az üzletek és vállalatok csak cégtáblákkal hirdették magukat, a huszadik század első évtizedében útjára indult az árureklám. A kép a cégérről lassan átvándorolt a plakátra. Megjelent a hirdetőoszlopokon, a vasutak várótermeiben, a villamoskocsikban, az omnibuszok és propellerhajók oldalán, a parkok padjain. Fontossá vált a tipográfia és az informatív szöveg.
A tízes évek jelentős változásokat hozott a reklámművészetben is. Az ekkor legmodernebb irányzat, a szecesszió dekorativitása (pl. Helbing Ferenc művein), könnyedsége és mesélőkedve (pl. Földes Imre grafikáin) új életet adott a plakátoknak. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Helbing Ferenc vezetésével ekkor indult el a szervezett tervezőgrafikusi képzés az Iparművészeti Iskolában.
Földes Imre hirdetőoszlopokra, vasúti várótermekben és fürdőkben kiragasztott reklámplakátjai – Faragó Géza humoros grafikái mellett – pedig közkedveltté tették a plakátművészetet. Még ebben az évtizedben – a reklámgrafika megerősödésével – a művészek egy csoportja megalapította a Művészek Reklám Műhelyét, ami a szakma előretörését jelzi, hiszen a Műhely egyfajta munkaközvetítő és érdekképviseleti csoportosulás volt. Tagjai között szerepelt többek között Végh Gusztáv, Jeges Ernő, Tuszkay Márton és Pólya Tibor, akinek műhelyében Gebhardt is megfordult. Nem kizárt, hogy ez a kapcsolat is lendített a pályája elindulásán.
Az évtized végén a hazai politikai események, a Tanácsköztársaság és az azt követő évek a hazai grafikatörténetben is változásokat hoztak. Számos művész emigrációba kényszerült. Bécsbe emigrált a magyar avantgárd mozgalom meghatározó alakja, Kassák Lajos. A politikai plakátot forradalmasító Biró Mihály – a máig legismertebb magyar plakát, a Vörös kalapácsos ember alkotója – a Tanácsköztársaság bukása után hasonlóan az osztrák fővárosban élt.
(Biró Mihály életművéből 2023 februárjában kiállítás nyílik az MKVM-ben. Ehhez kapcsolódóan múzeumunk monográfiát is megjelentet. Szerző: Katona Anikó művészettörténész. Szerkesztők: Bakos Katalin művészettörténész, Veress Kinga művészettörténész.)
Az avantgárd mozgalom szintén jeles képviselője, Berény Róbert Németországba költözött (ő alkotta 1919-ben a Fegyverbe! Fegyverbe! című politikai plakátot). A Kassák-körhöz tartozó Bortnyik Sándor is Bécsbe emigrált, később Weimarba költözött, hogy azután hazatérve a Bauhaus szellemiséggel megújítsa a kereskedelmi plakát műfaját. Földes Imre, kinek önálló grafikai intézete is volt, Temesvárra költözött már ekkor.
A húszas évek első felében – amikor Gebhardt Tibor kezdte pályáját – még az illusztratív plakát volt az uralkodó a kereskedelmi grafikában. A harmincas évektől az art deco mellett már a tömörebb megfogalmazású, jelszerű, Bauhaus-hatásokat mutató blikkfangos reklámnyomtatványok hódították meg az utcát főleg Bortnyiknak és Berénynek, illetve az ő hatásuknak köszönhetően.
ÉLET A HÚSZAS-HARMINCAS ÉVEKBEN
A világégést követően, a nehéz politikai helyzetben az emberek felejteni akartak, és élvezni az életet: a jazzt, a táncot, a divatot. A nők rövidre vágott hajjal, az alakot szabadabban hangsúlyozó „flapper stílusú” ruhákban., kezükben cigarettával és pezsgőspohárral igyekeztek magukra vonni az erősebb nem tekintetét. (A cigarettázás ekkor még sikk volt.) A férfiak lakkcipőben, pomádézott hajjal keresték az örömöket az éjszakai mulatókban. Zenés revük, varieték várták őket. Aki tehette költekezett, kényelmet, élvezeti cikkeket, élményeket vásárolt magának.
A modernizmus és az art deco ízlésvilága, életfelfogása a húszas-harmincas években behálózta a jobb módú polgárok életét. „Havi kétszáz pengő fixszel” megengedhették maguknak, hogy egy-egy márkásabb illatszerre, édességre, divatosabb öltözékre, jobb italra (pezsgőre, likőrre stb.), dohányra, étteremre, sportolásra, turizmusra költsenek. Ahogy ma is, a társadalmi elit síelni, teniszezni, vitorlázni, csónakázni, fürdőzni járt. A turisztikai propagandának köszönhetően egyre többen látogattak el a Balatonhoz vagy Hévízre.
A felpezsdülő kereskedelem és turizmus – ezáltal a hazai reklám – számos lehetőséggel kecsegtetett a reklámgrafikusok számára.
REKLÁMÉLET
A népszerű márkákat és árucikkeket neves művészek grafikáival reklámozták. Jobbnál jobb plakátok, reklámnyomtatványok születtek a Franck Henrik Fiai Részvénytársaság, a Dreher – Maul Kakaó- és Csokoládégyár, a Meinl Gyula Kávébehozatali Részvénytársaság, a Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár, a Kohn Lipót Likőr és Rumgyár, a Törley-pezsgőgyár, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság (Tungsram), a Nikotex, a Cordiatic cégek megbízásából – hogy csak néhányat említsünk a nagyobbak közül.
Voltak cégek, melyek egy-egy bevált grafikushoz – mint például Gebhardt Tiborhoz – ragaszkodtak.
Mások az érdeklődés fenntartására mindig új és újabb művészt kértek fel, szinte megversenyeztetve őket egymással. Jó példa erre a nagy port vert Modiano reklámok. Ekkor lett igazán „az utca képeskönyve” a plakátokkal teli tűzfal és a hirdetőoszlop. A plakátképek a termékek címkéin is megjelenhettek, mint például Gebhardt szellemes grafikája a Mira keserűvíz palackján.
Az art deco és modernizmus jegyében nagyvonalú, a „modern élet” jellemzőit tükröző, dekoratív plakátok (és plakáttervek) sora született a húszas-harmincas években olyan nagyszerű alkotóktól mint – a nőművészek közül – Dallos Hanna, Mallász Gitta és Lukáts Kató (ő a csomagolásaival szerzett hírnevet), vagy Bottlik József, Deutsch Ernő József, Faragó Géza, Irsai István, Molnár C. Pál, Pólya Tibor, Réz Diamant Tibor és az iskolateremtő Konecsni György.
Gebhardt is készített „art decós”, illetve „modern” szellemiségű plakátokat, reklámnyomtatványokat. Ennek ellenére ő – a rajz szerelmeseként – a realisztikusabb megjelenítés és a szecesszió hagyományait követve a történetmesélő, illetve díszítményes ábrázolás mesterévé vált. Ezt tükrözik az általa rajzolt számolócédulák, reklámbélyegek, címkék, reklámlapocskák és az újsághirdetések is.
Az art deco tanulságait mutató grafikái közül külön említésre méltóak mezőgazdasági kiállításokat reklámozó plakátjai, a HFCS Magyar Gépgyári Művek számára alkotott grafikái, a népies, egyúttal monumentális hatású Péti sót hirdető plakátok, melyek az 1945 utáni „munkás-paraszt” ábrázolásait is előrevetítik.
A tervezőgrafikában ekkor már elindult egyfajta specializáció, Gebhardt idővel a mezőgazdasági témájú plakátok, a népéletet bemutató reklámnyomtatványok specialistájává vált, annak ellenére, hogy világéletében „pesti fiú” volt.
A művész tarsolyában volt még valami, aminek köszönhetően keresett reklámgrafikussá válhatott: a humor és a groteszkre való kifinomult érzék, ami nemcsak barátságokat, hanem megrendelések sorát is hozta számára.
Miután 1930-ban megtiszetlő felkérést kapott a Klösz György és Fia Grafikai Műintézettől – ő lett a modern nyomdatechnikai gépekkel felszerelt intézet művészeti vezetője – Gebhardt lehetőségei megnövekedtek. Itt a rugalmas munkaidőbeosztása azt is lehetővé tette számára, hogy számos más megrendelésnek is eleget tegyen. Grafikái – pályatársainak alkotásaihoz hasonlóan – a rohamléptekkel városiasodó, modernizálódó életmód hiteles dokumentumaivá váltak.
Talán meglepő, de a legerőteljesebb reklámozási tevékenység ebben az időben, a világgazdasági válság idején volt. Ekkor megcsappant ugyan a kereslet, a pénz romlott, de az árukat mégiscsak el kellett adni. A figyelmet megragadó, „ütős” reklám sokat lendített egy-egy cég és termék ázsióján, és a vevőket az üzletbe csalogatta. A piaci vetélkedésében az áru titkának legfőbb tudójává a plakát vált. A jó plakát értékké vált. A jó grafikus keresetté vált.
Szakmai előmenetelét tekintve Gebhardt Tibor „jó időben volt jó helyen.”
Hamarosan folytatjuk.
Itt szeretném megköszönni Gönczi Bélának, Gönczi Gebhardt Tibor fiának, hogy értékes információkkal segítette munkámat, melyek részben a beszélgetéseink során elhangzott közlések voltak. Értékes forrást jelentett Gönczi Bélának a MOME által, 2006-ban kiadott Gönczi Gebhardt Tibor grafikusművész 1902–1994 című katalógusban közzétett visszaemlékezése is.
Az MKVM nevében is köszönetemet fejezem ki az Országos Széchényi Könyvtárnak a kiállítás számára rendelkezésre bocsátott művekért és azok reprodukcióiért, a közlés engedélyezéséért.
Köszönöm továbbá a Magyar Nemzeti Galériának, hogy a kiállításhoz plakátokat adott át.
Az itt közölt fotók az érintett múzeumok hozzájárulása nélkül nem felhasználhatók.
A művész életművéről az OSZK oldalán is olvasható megemlékezés: ITT és ITT.
