2023. június 27. | Dosztály Bianka
Amikor először kezembe vettem a Láng György (1924–2011) életéről szóló könyvet, egy átlagos életrajzi kötetre számítottam, amelynek fontosságát az adja, hogy megjelenik benne a Gundel étterem újjá éledése. Ahogy adatait felvittem a könyvtári rendszerbe, jobban beleolvastam és rájöttem, hogy akár egy érdekes történelmi regény is lehetne. Amellett, hogy tele van vicces történetekkel, a háború borzalmainak „izgalma” is megvan benne. A különbség viszont óriási, mivel míg egy regény többnyire történelmi fikció néhány valós elemmel, addig itt az író, azaz Láng György az itt leírtakat mind megélte, átélte, és ami nagyon fontos: túlélte. A második világháború minden szörnyűsége megjelenik ebben az életrajzi könyvben: a mindennapok nehézségei, a bizonytalanság, a félelem, hogy bármit teszel, valakinek szemet fog szúrni – de mégis megteszed, mert a túlélés a legfontosabb, az élni akarás a legerősebb.
A tartalomjegyzéket végig nézve volt egy fejezetcím, ami különösen megragadta a figyelmemet: „Meztelenül a kannibálok közt”. Oly sok borzalom után még azt is el tudtam hinni, hogy tényleg kannibálok közé keveredett az író, de a fejezet igazából arról szól, hogy miként épült be a nyilasok közé, hogyan hitette el velük, hogy az ő oldalukon áll – mindezt a túlélésért. De nemcsak önmagát akarta menteni ilyen módon, hanem a lehetőséget is kereste arra, hogy más embereknek segítséget nyújthasson.
„…ebben az időben emberek, családok tucatjait láttam el ennivalóval, mintegy előrevetítette későbbi hivatásomat, amelyben foglalkozásszerűen gondoskodom sokak jóllakásáról” – írja. (78. oldal.) Hogy miként történt ez? „A lakoma legfőbb alapanyaga az utcán heverő lódögből kimetszett konc volt, mármint, ha az ember két bombatámadás között oda tudott férkőzni a szegény pára teteméhez. Erősen fogyatkozott már a szárazbab, a borsó meg a krumpli is.” (75. oldal.)
A vendéglátás akkori korképét is össze tudta foglalni egy mondatban: „Olyan gyorsan nőtt az infláció, hogy a vendéglőben a vacsora a végén többe került, mint amennyi az étlapon szerepelt.” (84. oldal.) Ebben az időszakban viszont még nem gondolkozott azon, hogy vendéglős legyen, mivel ekkoriban még a zene és a hegedű volt a mindene.
A történetben és a történelemben haladva a nyilas uralom alól kikerült emberek hamar megtapasztalták, hogy milyen a szovjet uralom. Bár 1945-ben még koalíciós kormány alakult, a kommunisták már részt vettek benne, és befolyásuk jóval meghaladta támogatottságuk mértékét a Vörös Hadsereg jelenléte miatt. (Három évvel később, 1948-ban teljesen átvették a hatalmat.) Sokakhoz hasonlóan Láng is börtönbe került, és hónapokig kétséges volt, hogy kijut-e onnan egyáltalán. 1945 májusában került sor az első tárgyalásra, a felmentő ítéletet négy hónappal később, szeptemberben mondták ki. Meg kellett győznie a bíróságot arról, hogy kényszerűségből állt be a nyilasok közé, nem követett el bűncselekményt, viszont tagságát kihasználva segítséget nyújtott az üldözötteknek. Szerencsére többen is hajlandóak voltak tanúskodni mellette, elmondva, hogy nélküle nagy eséllyel meghaltak volna.
Láng György eredeti neve Deutsch volt, viszont a második világháború okozta traumák miatt úgy döntött, hogy inkább édesanyja lánykori nevét veszi fel, így lett a vezetékneve Láng. A bírósági tárgyalás során még Deutsch néven szerepelt a jegyzőkönyvben, amelynek néhány részletét jelen kötetben is idézi.
De hogy miként is lett vendéglátós? Rengeteg izgalmas történet olvasható erről a könyvben, itt most szubjektív módon néhány kedvencemet emelem ki.
Miután eljutott Amerikába, a zenészi álmokat feladva 26 évesen pályát módosított. Minden álláshirdetést átnézett, amit csak talált, és amikor megpillantotta, hogy egy magánklub „commis sauciert” keres, akkor – szavait szó szerint idézve „teljesen elképedtem: miért vadásznak éppen egy komcsi szakácsra?” (145. oldal) Szerencséjére felvették, és még időben kiderült számára, hogy a commis segédet jelent.
Az angoltudása – vagy inkább nem tudása – sokáig okozott neki gondokat. Az egyik ilyen eset különösen komikus volt, legalábbis sok évvel később visszatekintve (illetve az olvasónak külső szemlélőként). Kisegítő pincérként dolgozott, és egy nagyon mozgalmas estén, amikor tódultak befelé a vendégek és velük együtt a rendelések is, a kezébe nyomtak egy homártálat. A szélsebesen pergő angolból annyit értett meg, hogy „menj” és „gyorsan”. A kanti logikát követve Láng úgy fordította le ezt magában, hogy gyorsan menjen le a személyzeti büfébe, és falja be a homárt, mielőtt a főnök észreveszi. Tizenöt perc tömör gyönyör után visszament a konyhára, ahol mindenki elnémult, és őt bámulta. „– Te megetted a homárt, amit a kezedbe adtam? – kérdezte a séf németül csendesen. – Danke vielmals, hálás köszönetem, isteni volt! – feleltem számat törölgetve.” (121. oldal.) A kedves olvasó elképzelheti, hogy ebből mekkora balhé kerekedett ki. Láng Györgynek lényegében el kellett menekülnie a helyszínről, és még a maradék bére miatt sem ment vissza. Ha egy vígjátékban látnánk ilyen jelenetet, akkor valószínűleg a legtöbbünk jót szórakozna rajta.
Életében megannyi érdekes történet sorakozott. Nekünk, magyaroknak kiemelten fontos ezek közül, hogy Láng Györgynek köszönhetően éledt újjá Budapesten a Gundel étterem és a Bagolyvár. A gyászos helyzetbe került Gundel felvirágoztatására vonatkozó terveiről Láng kimerítő tanulmányt készített. A gyászos helyzet felszámolására több javaslatot tett. Ezek közé tartozott a „gundel-főiskolai képzés” a teljes személyzet részére; szakkönyvtár létesítése a szakácsok részére; az épület teljes felújítása kívül-belül úgy, hogy egyesíti a magyar tehetséget az amerikai technológia és a nemzetközi szakértelem egyesített erőivel. Fontosnak tartotta a magyar borok hírnevének visszahozatalát, ezért szükségesnek tartotta a saját szőlészet létesítését Tokajban.
Rengeteg munka, erőfeszítés, küzdelem árán a Gundel újra kinyitott. Megvásárlásának másnapján viszont a Bagolyvárat bezáratta, mert nem tudta, hogy mit kezdjen vele, és még csak át sem alakíthatta, mert műemlék épületről volt szó. Végül egy New York-i étteremtulajdonos főszakácsának a telefonhívását követően jött rá, hogy mit kellene tennie vele. A főszakács ugyanis megkérdezte, hogy hol tudna olyan helyen enni Budapesten, ahol a középosztály „házi kosztját” tudná élvezni. Ekkor jött rá Láng György, hogy 1990 óta tucatjával nyílnak az éttermek, de egyikben sem találta meg azokat az ételeket, amelyeken ő maga is felnőtt. Így született meg végül a Bagolyvár tervezete is.
Ez a könyv egy elképesztően izgalmas életutat tár elénk. Bemutatja, hogy a teljes reménytelenségből hogyan lehet eljutni a magaslatokig. Láng György mottóját szerintem a ma embere is megfogadhatja, és a magáévá teheti: „Nem fogom villával enni az élet levesét, továbbra is merőkanalat fogok használni.” (318. oldal)
Felhasznált irodalom:
Láng György: Terítéken az életem. Kóstoló az én XX. századomból. Vince kiadó, Budapest, 2000. (Leltári szám: VK2018.499.)
